Belföld

Nem került szóba Kóka leváltása a frakcióban

Nem került szóba a frakcióvezető-váltás az SZDSZ hétfői, budapesti frakcióülésén - mondták szabad demokrata politikusok az esemény után az egybegyűlt újságírók kérdésére válaszolva.

Fodor Gábor a párt szombaton megválasztott új elnöke, aki a kérdésre szintén nemmel válaszolt, azt mondta: megtartotta első ülését az ügyvivői testület, amelyen áttekintették az előttük álló feladatokat, beszéltek az átadás-átvételről és ő megköszönte az előző elnök, Kóka János munkáját. Hangsúlyozta: nincs megosztottság a frakción belül.

Kóka a frakcióban erős

A volt elnök, Kóka János arra a kérdésre, hogy továbbra is frakcióvezető marad-e, annyit mondott, hogy a frakció és az ügyvivői testület ülésén is az együttműködésről volt szó, és ő gazdaságpolitikai programjához kért továbbra is támogatást. „A frakcióban erős a támogatottságom, innen tudom leginkább segíteni az új pártvezetést” – tette hozzá.

Gusztos Péter frakcióvezető-helyettes azt mondta, hogy még nem indult meg a frakciótisztségekre vonatkozó választási eljárás, és azt sem tudják, hogy ha lesz ilyen, mikor lesz. Leszögezte, hogy ő tiszteletben fogja tartani a frakció döntését.

Nem mondanak le

Kérdésre válaszolva közölte: nem ajánlották fel a lemondásukat.
A több-biztosítós egészségügyi rendszer elutasítására vonatkozó népszavazási kezdeményezésről azt mondta, hogy az SZDSZ-frakció megszavazza a referendum kiírását.

Az SZDSZ rendkívüli tisztújító küldöttgyűlése szombaton választotta elnökké Fodor Gábort. A párt volt elnöke, Kóka János a szabad demokraták parlamenti frakciójának vezetője.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik