Belföld

Gyurcsány vallott a Zuschlag-ügyben

Gyurcsány Ferenc mindössze egyszer beszélt Zuschlag Jánossal a szocialista politikus büntetőügyéről, amikor azt tanácsolta neki, hogy ne fusson fűhöz-fához, mert azzal teszi a legrosszabbat. Ez derül ki a kormányfő Zuschlag-ügyben tett tanúvallomásából.

Gyurcsány Ferenc az ügyész kérdésére beszámolt arról, hogy 2007. augusztus végén, szeptember elején Kecskeméten találkozott az MSZP-frakció tagjainak egy csoportjával, ahol ott volt Zuschlag János is.

Felidézte, amikor távozóban volt a megbeszélésről, a szocialista politikus odament hozzá és mondott valamit arról, hogy büntetőeljárás folyik ellene. Én azt válaszoltam neki, hogy a legrosszabbat azzal teszed, hogy fűhöz-fához futsz ezzel. Korábban ugyanis hallottam, hogy többeket felhívott, például Lendvai Ildikót, ezután elváltunk egymástól – olvasható a tanúvallomásban.

Könnyen észrevehető ember

A miniszterelnök beszélt arról is, hogy Zuschlag Jánost 2002-2003-ban parlamenti képviselőként ismerte meg. Véleménye szerint a szocialista politikus “könnyen észrevehető ember volt”, ismeretségük munkatársi kapcsolat volt, hiszen minisztersége idején Zuschlag János vezette az MSZP-frakció ifjúsági és sport munkacsoportját.

A minisztériumi pályáztatásról szólva tanúvallomásában kitért arra: a kiírásról, vagyis a célról, a feltételekről és a lehetséges pályázók köréről a minisztérium döntött, a döntés minden esetben a tárcavezetőé volt. Hozzátette, a döntést hosszú és mély viták előzték meg, amelyben részt vettek kormánypárti politikusok, többek közt Zuschlag János is.

Hosszú útja a pályázatnak

Emlékeztetett arra, hogy a pályázat közzétételét, a pályázati tanácsadást, a dokumentumok érkeztetését, befogadását, vagyis a teljes döntés-előkészítést a minisztérium háttérintézményeként működő Mobilitas intézte.

A gyermek és ifjúsági helyettes államtitkár volt jogosult arra, hogy a szakértői véleménnyel ellátott pályázatok közül támogatásra érdemesnek minősítsen anyagokat, ez a lista került a közigazgatási államtitkárságra, majd tovább a miniszterhez – folytatta. Gyurcsány Ferenc hangsúlyozta, miniszterként csak jóváhagyta az elé terjesztett listát és aláírta.

Csak fajsúlyos ügyekben

Az ügyész azon kérdésére, adott-e utasítást arra vonatkozóan, hogy a beérkező pályázatok, illetve egyedi támogatási kérelmek közül, melyeket bíráljanak el pozitívan, a miniszterelnök azt válaszolta: fajsúlyos, egyedi döntést igénylő kérdésekben biztosan volt véleménye.

A nagyságrendre példaként a Művészetek Völgyét, illetve a Sziget Fesztivált hozta fel. Elképzelhetetlennek tartom, hogy egyedi, kis értékű, országos jelentőséggel nem bíró pályázatok elbírálásába beleszóljak – jelentette ki tanúkihallgatásán.

Elfogadhatatlan gyakorlat

Ocsovai Tamás korábbi helyettes államtitkár vallomásával kapcsolatban leszögezte, amikor 2003 májusában miniszter lett, egy számára teljesen elfogadhatatlan kultúrával és gyakorlattal találkozott a tárcánál.

Kifogásolta, hogy parlamenti képviselők közvetlenül tartottak kapcsolatot minisztériumi beosztottakkal, mire a helyettes államtitkár rendszeresen azt válaszolta neki, hogy “a politikum ezt igényli”. A kormányfő tanúvallomásában azt állítja, hogy mindkét oldallal összeveszve, megtiltotta az ilyen szintű kapcsolattartást és annak érdekében, hogy nála ne lehessen lobbizni, megszüntette saját minisztériumi keretét.

(Ocsovai Tamás vallomásában többek között azt állította, hogy a minisztériumi kiírású pályázatok valamint a minisztériumhoz benyújtott egyedi támogatási kérelmek elbírálásánál rendszeresen előfordult, hogy utasításra járt el és javasolt támogatásra pályázatokat, kérelmeket.)

Ocsovait nem szerette

Megjegyezte azt is, Ocsovai Tamással kapcsolatban nem elfogulatlan, azért pályáztatta meg annak idején az összes helyettes államtitkári posztot, mert Ocsovait el akarta távolítani alkalmatlanság miatt.

A miniszterelnök szintén Ocsovai Tamás vallomásával összefüggésben hangsúlyozta: valamennyi olyan vezetőt, akit ő nevez ki, beiktatásakor azzal fogad, hogy eddigi tapasztalatai alapján, biztosan meg fogják keresni mindenféle emberek és rá hivatkozva, szívességet fognak kérni. Ha ilyet hall, legyen biztos benne, hogy hazudik és tegye ki a szobából – ismertette az ilyenkor szokásosan elhangzó mondatokat a kormányfő.

Nem tudott róla

Gyurcsány Ferenc tanúvallomásában kérdésre válaszolva arról is beszélt: nem volt tudomása arról, hogy a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták szervezete milyen költségvetéssel működött, küzdött-e finanszírozási problémákkal és ezért pályázati pénzeket használt fel céljainak megvalósítására.

A miniszterelnök 2007. szeptember 25-én Kecskeméten tett alig több mint másfél órás tanúvallomásában az ügy másik gyanúsítottjáról Marsovszky Balázsról annyit mondott, ennek az ügynek a kapcsán ismerte meg az elmúlt hónapokban. Különféle rendezvényeken futottunk össze, itt elmondta, hogy bajban van és a tanácsomat kérte, hogy mit kell csinálni. A feltett kérdésre azt válaszoltam, hogy együtt kell működni – olvasható Gyurcsány Ferenc tanúvallomásában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik