Belföld

Az SS-ruhás tanár szerint Hiller rágalmaz

Visszautasítja az oktatási miniszter vele kapcsolatban megfogalmazott „rágalmait" a tordasi iskola igazgatójává választott Kosaras Péter Ákos, aki tavaly Waffen-SS egyenruhában pózolt egy fotón, ami később az internetre is felkerült.

“A tavalyi rágalomhadjárat során (…) a rendőrség és az ügyészség által kimondatott, hogy semmiféle bűncselekmény nem történt. Szeretném, ha a rágalmazók ezt tudomásul vennék” – fogalmazott az újonnan megválasztott iskolaigazgató, hadtörténész az őt náci egyenruhában megörökítő fotó utóéletére utalva.

Megismételte, hogy az internetre felkerült felvétel olyan, a rendőrségnek is bejelentett teljesítménytúrán készült, amelyen katonai hagyományőrzők is részt vettek, mintegy interaktív módon mutatva be a II. világháború négy hadviselő felének az egyenruháit. Az egyenruha viselésének tehát “sem politikai töltete, sem más mondanivalója nem volt” – jelentette ki Kosaras Péter Ákos.

Hiller: az SS-ruha szimbolizál

Hiller István csütörtökön újságíróknak elmondta: bár a tordasi iskolaigazgató kinevezése teljes mértékben a tordasi és gyúrói önkormányzat hatáskörébe tartozik, mégis „magánemberként, történelemtanárként és a magyar oktatás egészéért felelős személyként” arra kéri a képviselőtestületeket, vizsgálják felül döntésüket.

„Aki SS-egyenruhát visel, az szimbolizál. A Waffen-SS egyenruhája a világon mindenütt a fasizmus, a náci hadsereg szimbóluma. Ilyen egyenruhában tetszelgő, zavaros gondolatokat leíró ember egy iskolai közösség vezetésére nem alkalmas” – mondta Hiller.

Kosaras péter ákos egyéb megnyilvánulásai

Az elhíresült fotó

Az elhíresült fotó

A kettős állampolgárságról szóló népszavazás után cikket írt a Budakeszi Iránytű című helyi lapba. A nemzet és a család legnagyobb ellenségeként az “idegen lelkiséget” határozta meg, hozzátéve, hogy “könnyen jár a szája azoknak, akik csekkfüzetükben hordozzák hazájukat, akik egyszer itt, másszor ott, de leginkább a vörös lobogó árnyékában érzik otthon magukat”. A tanár szerepelt már szélsőjobboldali eseményen (Magyar Sziget), és a Magyarok a Waffen-SS kötelékében című – nagyapja, Kosaras Ferenc SS-Obersturmführer emlékének ajánlott – könyvét is egy szélsőjobboldali kiadó (Nemzetek Európája) jelentette meg.


Szakmai alkalmatlanság

A Történelemtanárok Egyesülete hétvégi állásfoglalásában elfogadhatatlannak nevezte azt, ha egy tanár kirekesztő módon, kirekesztő szellemben tanít, különösen aggályosnak tartja ezt egy történelemtanár esetében. Ha valaki náci eszméket hirdet, burkoltan vagy nem burkoltan kirekesztő megjegyzéseket tesz, például „zsidózik”, felmerül a szakmai alkalmatlanság kérdése – tette hozzá Miklósi László, a szervezet elnöke.

ATörténelemtanárok Egyesületének állásfoglalásával Hiller István is egyetért, történészként és történelemtanárként csatlakozik hozzá. Helyesnek tartotta azt is, hogy az oktatási jogok miniszteri biztosa hivatalból vizsgálatot indított, ebbe semmilyen módon beleszólni nem kíván, várja annak eredményét.

Teszár szerint Hiller nem demokrata

Hiller úgy véli, korábban helyesen döntött az egyházi fenntartású oktatási
intézmény, amikor megszüntette a munkaviszonyt az érintett tanárral.
Azóta semmi nem változott – jegyezte meg. Sohasem a vasúti
vagonoknál kezdődött a tragédia – mondta a miniszter a deportálásokra
utalva. Ezt Közép-Európában mindenkinek jó tudnia.

Mint mondta: Tordas és Gyúró önkormányzata a magyar önkormányzati közösség két megbecsült tagja, két olyan közösség, amely a hétköznapokban biztosította az ott élők zavartalan életét. Kosaras Péter Ákos iskolaigazgatóvá választása azonban olyan döntés, ami a két település önkormányzatát “ebből a közösségből kiemelte” – mutatott rá a tárca vezetője.

Hiller István kritikájára reagálva Teszár Tamás, Tordas alpolgármestere kijelentette, nem ők vonták ki magukat a magyar önkormányzati közösségből, hanem ezzel a megnyilvánulásával a miniszter vonta ki magát a demokratikus közösségből.

A Waffen SS

Az önkéntesekből álló SS Karhatalmi Csoportból nőtt ki, amit azért hoztak létre, hogy az általános SS (Algemeine SS) tagjai – kezdetben önkéntes alapon – ott tölthessék le katonai szolgálati idejüket. Mozgósítás esetén azonban már eredetileg is a hadsereggel együtt szándékoztak bevetni.

Elvileg önkéntesekből állt, de 1940-től sorozottak is megtalálhatók soraiban. Kiterjedt a Német Birodalmon kívülre is. Több hadosztálya jött létre – elsősorban kelet-európai – német kisebbségekhez tartozókból, de fölállítottak lett, litván, holland és norvég SS-alakulatokat is. A kezdetben germán önkéntesekre korlátozott toborzás idővel kiterjedt minden mozgósítható európai népcsoportra. Így alakult francia, horvát, bosnyák, albán, orosz, ukrán, román sőt tatár SS alakulat is. A nyilas uralom idején szerveztek magyar Waffen-SS alakulatokat is. Ilyen volt a Hunyadi és a Hungaria SS hadsztály illetve a Deák és a Ney csoport.

A Waffen SS alakulatai mindvégig a náci haderő legjobban felszerelt, legjobb kiképzésű, fanatikus eltökéltséggel küzdő csapatai voltak. Tagjai számtalan háborús bűncselekményben marasztalhatók el – hadifoglyok kivégzése (pl. Le Paradis-nél brit, Malmedy-nél amerikai hadifoglyok legéppuskázása), megszállt területek polgári lakosságával való kegyetlenkedés stb. A Das Reich SS páncélgránátos hadosztály egy alakulata hajtotta végre például a franciaországi Oradour-sur-Glane-i mészárlást.

A nürnbergi perek során a nemzetközi bíróság az SS-t és ezen belül a Waffen SS-t háborús bűnös szervezetnek minősítette, tagjainak nagy részétől megvonták a német veteránokat megillető juttatásokat. Később a német kormány elismerte, hogy nekik is járnak ezek a juttatások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik