Fejtő Ferencet a párizsi Notre Dame székesegyház mellett található Hotel Dieu nevű kórházban érte a halál, ahova egy héttel ezelőtt tüdőembóliával szállították be. A történész 98 éves volt.
Kommunizmus, József Attila, Párizs
Fejtő Ferenc 1909. augusztus 31-én született Fischl Ferenc néven Nagykanizsán. Prágai zsidó nagyapja a híres Pester Lloyd szedője lett, majd megalapította a Zala című nagykanizsai újságot, apja könyvkereskedő, nyomdász és a szabadkőműves mozgalom tagja volt.
Fejtő, aki fiatalon áttért a katolikus hitre, a budapesti egyetemen tanult, a Berzsenyi-kollégium tanára, a Bartha Miklós Társaság tagja lett. Illegális kommunisták hatására marxista szemináriumokat tartott, a mozgalom hozta össze József Attilával is, akinek tehetségét az elsők közt ismerte fel. 1932-ben majd egy évre börtönbe került, s tanulmányait meg kellett szakítania.
Fejtő könyvét dedikálja 2006-ban (Fotó: MTI)
A kommunista mozgalommal a szektás vezetés miatt hamarosan szakított. A marxizmus humanistább, liberálisabb változatához, a szociáldemokráciához viszont – ha kritikusan is – egész életében hűséges maradt. József Attilával megalapította a Szép Szó című folyóiratot, amelynek 1935-38-ban szerkesztője volt, emellett számos folyóiratba írt, részt vett a népies-urbánus vitában, s közvetíteni próbált a baloldal két szembenálló tábora közt. 1938-ban egy cikke miatt osztály elleni izgatás vádjával pert indítottak ellene, a letartóztatás elől Párizsba menekült, s élete végéig ott élt.
Tájékozottsága életeket mentett
Hét évig a Népszava párizsi tudósítója volt, a második világháború idején részt vett a francia ellenállásban, miközben itthon majd egész családját kiirtották. A háború után nem tért haza, de 1947 és 1949 között Károlyi Mihály nagykövet bizalmasaként a párizsi magyar sajtóirodát vezette. Rajk László letartóztatása után tisztségéről – Károlyihoz hasonlóan – tiltakozásul lemondott, majd Rajk kivégzésekor nagy cikkben leplezte le a per hamis indítékait.
1955-ben francia állampolgár lett, s 1974-ig az AFP francia hírügynökségnél dolgozott a keleti tömb ügyeinek kommentátoraként. 1956-ban, a forradalom leverése után döntő szerepe volt abban, hogy a francia értelmiség hitelesen tájékozódhatott a történtekről, Albert Camus és mások állásfoglalása nemcsak szó szerint életeket mentett az íróperek idején, de fordulatot jelentett a kommunista rendszerek nyugati megítélésében.
A kelet-európai országokról, a kommunista mozgalomról és világpolitikai kérdésekről írott művei a tényekre építve, éles antikommunista szellemben bírálták a „tábor” ideológiáját és politikai gyakorlatát. Fejtő, aki 1973-ban műveiért elnyerte az állami doktorátust, 1972-82 közt a politikatudományi főiskola kelet-európai szemináriumát igazgatta, szovjet és kelet-európai témákról tartott előadásokat, a milánói Il Giornale párizsi irodáját vezette, s rendszeresen szerepelt a nyugati rádiók magyar nyelvű adásaiban. 1988. június 16-án beszédet mondott a Pére Lachaise temetőben Nagy Imre emlékművének avatásán.
—-Irodalom és történelem határán—-
Fejtő szépírónak indult, de áttért a politikai tudományok területére. A Rekviem egy hajdanvolt birodalomért az Osztrák-Magyar Monarchiát siratja el, amelyet életképesnek tartott, pusztulását szerinte külső erők okozták. A népi demokráciák története a kelet-európai sztálinizmus elemzésének alapműve, óriási tárgyismeretre támaszkodó megközelítései ma is érvényesek.
A 16 nyelvre lefordított, Franciaországban tankönyvként is használt mű számos francia szimpatizánst ébresztett rá a valóságra. Emlékiratait Párizsban 1986-ban, magyarul Budapesttől Párizsig címmel 1989-ben adták ki. Irodalmi esszéket is írt, újságcikkei számos aktualitást tárgyaltak, gyakran adott interjút, műveit számos nyelvre lefordították. Fejtő konzervatív liberális szocialistának vallotta magát: konzervatívként az európai görög-zsidó-keresztény hagyományhoz kötődött, liberálissá a 20. század önkényuralmi rendszerei tették, s a kirívó egyenlőtlenségek ellenfeleként maradt szocialista.
1989 júniusában, Nagy Imre és társai temetésére jött először haza 42 év után. 1988-ban a francia Becsületrend lovagja lett, 1992-ben a francia Nemzetgyűlés irodalmi díjával, 1994-ben Pulitzer-emlékdíjjal tüntették ki, 2000-ben a Nagykövetek Díját, 2001-ben az Európa-díjat kapta meg. 1989-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúval ékesített Zászlórendjével, 1997-ben a Magyarság Hírnevéért Díjjal, 1999-ben a Magyar Köztársaság Arany Emlékérmével ismerték el, 1997-től a Magyar Újságírók Országos Szövetségének örökös tagja. 2003-ban Széchenyi-díjat kapott „a magyar és a francia kapcsolatok fejlesztésében – különösen a hazai kultúra képviseletében és megismertetésében – végzett kiemelkedő irodalmi munkásságáért és közéleti szerepvállalásáért”. 2004-ben a magyar Köztársaság Érdemrendjének Nagykeresztjét, 2005-ben Nagy Imre Érdemrendet kapott.
