Belföld

Kezdődik a szúnyogirtás a Balatonnál

Megkezdődik a helikopteres permetezés a Balaton környékén, mert a szúnyogok "csípésszáma" elérte a 28-as értéket.

Lázár János, a Balatoni Szövetség titkára elmondta, hogy a
kémiai beavatkozásra a tervek szerint pénteken és szombaton kerül sor, de ha
kedvezőtlen lesz az időjárás, akkor a helikopteres permetezést két nappal
későbbre halasztják.



A szúnyogok csípésszámát “naturális módszerekkel” mérték: egy szakértői
csoport a tó környékén, 15-17 helyen számolta meg, hogy egy embert egy óra
alatt hány szúnyog csípett meg.

Lázár János elmondta, hogy idén négy alkalommal végeznek kémiai, három
alkalommal pedig biológiai permetezést. Az 1700 hektáros nedvesebb, vizes
területeket biológiai vegyszerrel szórják be, a GPS segítségével bejelölt
csaknem 5700 hektárnyi területen pedig kémiai permetezéssel védekeznek a
szúnyogok ellen.

Lázár János megjegyezte, hogy a tó vizébe nem juthat vegyszer, a permetezés csak
a parti részeket érinti. Hozzátette, hogy ezek a szerek a szúnyognál nagyobb
élőlényekre veszélytelenek. A beavatkozás költségét, ami mintegy 70 millió
forintot tesz ki – fele-fele arányban – az állami és az önkormányzati
költségvetésből finanszírozzák.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik