Belföld

Tizenévesek gyilkolták meg volt barátjukat

Beismerő vallomást tett az a két fiatal, akit emberölés alapos gyanújával vettek őrizetbe, majd helyeztek előzetes letartóztatásba osztálytársuk, egy 17 éves nagyatádi fiú halált okozó bántalmazása miatt - közölte Herke Tamás bűnügyi igazgató.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányságon tartott
sajtótájékoztatón elhangzottak szerint a két fiú múlt szerdán azért ölte meg
osztálytársát, mert korábbi barátjuk „eltávolodott tőlük, lekezelően,
nagyképűen viselkedett, agresszíven bánt velük”.


A gyanúsítottak kővel, fával és egy, a helyszínen talált
vésővel ütlegelték társukat Kaposvár egy elhagyatott részén, majd az eszméletét
vesztett fiút a tóba dobták. Az orvosszakértő vizsgálata szerint 14 ütés érte
az áldozat fejét. Még életben volt, amikor a vízbe került.

A fiatalkorú elkövetőket legfeljebb 15 évre ítélheti a
bíróság.

A gyanúsítottak beismerő, feltáró vallomást tettek, az elkövetett bűncselekmény súlyát azonban egyelőre nem fogták fel – mondta Sovány István, a főkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A nyomozás irányítója részben megerősítette, részben cáfolta a sajtóban már megjelent – kisebb részben rendőrségi információkra, jórészt szóbeszédre alapuló – híreket.

Elmondta, hogy a Nagyatádon élő szülők szerdán délután tett bejelentése alapján csütörtökön körözést adtak ki az eltűnt fiú felkutatásár. A rendőrök mellett az osztálytársai is keresték, mert a szülei szerdán hiába vártak haza. A keresés eredményeként Sz. József holttestére pénteken délután két osztálytársa talált rá egy tóban. Egyikük a fiú halált okozó bántalmazásával gyanúsított kaposvári fiatalember volt, aki telefonon értesítette az édesapját, ő pedig a helyszínre érve a rendőröket.

A tanúmeghallgatások során egy Marcaliban lakó osztálytárs is gyanússá vált a rendőröknek, mint később beismerte, ő volt a másik bántalmazó – közölte Sovány István, aki arról is beszámolt, hogy a két fiú néhány nappal korábban két osztálytársuknak beszélt a tervükről, ám azt egyikük sem vette komolyan.

Korábbi agresszív megnyilvánulásukról, vagy bármilyen, a történteket előrevetítő jelekről a meghallgatott tanúk egyikének sem volt tudomása, mindkét gyanúsított családi háttere rendezett – mondta a bűnügyi osztályvezető. Közölte: az áldozatot azzal az indokkal csalták az elhagyott területre, hogy ott egy eldugott fegyvert akarnak neki megmutatni.

A bűnügyi igazgató cáfolta azokat a sajtóhíreket, miszerint késsel vagy nuncsakuval – láncos bottal – szúrták, ütötték volna halára a fiút. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helyben talált eszközöket, fát, követ és egy vésőt használtak.

A nagyatádi fiú a kaposvári Táncsics Mihály Gimnázium 10. osztályos tanulója volt. Az oktatási intézmény igazgatósága a történtek kapcsán hétfőn közleményt adott ki, amelyben megdöbbenésüknek és értetlenségüknek adtak hangot. Mint írták: osztoznak az elhunyt diák családjának fájdalmas gyászában. A történteket az iskola egész közössége – tanárok és diákok – mélyen elítélik.

A közlemény szerint a bekövetkezett eseményekre utaló jeleket előzetesen nem tapasztaltak, az érintett tanulók iskolai viselkedésében nem volt érzékelhető az agresszió. Az intézmény igazgatósága vizsgálatot kezdett, aminek eredményéről tájékoztatják a közvéleményt – közölték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik