Belföld

Fodor: nem kokettálok az MSZP-vel

„Legyen kormány, amely kellő felhatalmazással kormányoz” – nyilatkozta Fodor Gábor a Figyelő csütörtökön utcára kerülő számában. Az SZDSZ elnökjelöltje egyelőre nem tudja elképzelni, hogy a szabad demokraták támogassák a költségvetést, és ígéri: nem kacsint össze a szocialistákkal.

Tavalyi választási programjához képest hangsúlyeltolódásról beszélt a Figyelőnek adott interjújában Fodor Gábor, a párt elnökjelöltje.

Lassan az adócsökkentéssel

Még erőteljesebben érdemes elmondani, hogy a konvergenciaprogram végrehajtásának van elsődlegessége, és nem fordulhat elő még egyszer, hogy dübörgő gazdaságról beszélünk, vagy azt mondjuk: több SZDSZ – kevesebb adó, mert ha a választópolgár ezek ellenkezőjét tapasztalja, kiábrándul – nyilatkozta a politikus.

Mindez nem azt jelenti, hogy adócsökkentésre nincs szükség. Csakhogy az adócsökkentésnek vannak gazdasági és politikai feltételei, elsőként ezeket kell megteremteni. Éppen ezért én egy átgondolt, egyeztetett, megvitatott, átfogó közteherviselési átalakítás híve vagyok – mondta a lap csütörtökön megjelenő számában olvasható interjúban.

Így nem jó

Értékrendem szerint az országnak nem érdeke a kisebbségi kormányzás. Gúzsba kötött, cselekvőképtelen kormányt jelent, minden döntésért súlyos árat kell fizetni – ismétli meg korábbi, több helyen hangoztatott álláspontját Fodor, aki szerint az ország érdeke azt kívánja, hogy döntések szülessenek az olyan, hosszú távra kiható, fontos kérdésekben, mint a közteherviselési rendszer vagy a nyugdíjrendszer. „Legyen kormány, amely kellő felhatalmazással kormányoz” – mondja a volt környezetvédelmi miniszter.
.
A kormány oldaláról elhangzott legújabb nyilatkozatok után egyelőre nem tartok elképzelhetőnek egy olyan büdzsét, amelyet az SZDSZ támogatni tudna – nyilatkozta Fodor, hozzátéve: ellenzékben ellenzéki pártként kell viselkedni, nincsenek titkos háttéralkuk, és nem lesz összekacsintás sem.

(A Figyelő csütörtökön utcára kerülő számában megjelenő interjúból az is kiderül, Fodor szerint mikor ejtettek mély sebeket egymáson az SZDSZ vezető politikusai. Az elnökjelölt elmondja, hogy miért és mennyiben támogatja Orbán Viktor új társadalmi szerződésről szóló javaslatát, és mitől nőhet ismét 20 százalék közelébe az SZDSZ támogatottsága. A politikus megosztja azt is az olvasókkal, hogy miért tartja magát közel 20 éves politikai pályafutása ellenére hitelesnek.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik