Belföld

Felesleges minden hivatalba roma ügyintéző?

Feleslegesnek tarja Mohácsi Viktória, az SZDSZ Európa Parlamenti képviselője azt a készülő törvényjavaslatot, amely néhány éven belül minden közintézményben kötelezővé tenné olyan munkatársak alkalmazását, akik beszélik a beás vagy a romani nyelvet. Közben Miskolcon romák és rendőrök között szerveztek bokszmeccset.

Öt éven belül az összes magyarországi közintézményben lennie kell olyan munkatársnak, aki beszéli a beás és a romani (lovári) nyelvet; a két cigány nyelv használatának kiterjesztéséről törvényjavaslatot nyújt be a kormány.

Lenne fontosabb feladat (Fotó: MTI)

Lenne fontosabb feladat (Fotó: MTI)

Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal szakállamtitkára szerint a nyelvhasználat kiterjesztése az oktatás, illetve a közigazgatás terén évi ötvenmillió forintos plusz költséget jelent. Az igazságügyben a jelenlegi évi 250 milliós forrásnál várhatóan nem lesz többre szükség. Érdemben tehát félszáz milliót kell a költségvetésben az első évben hozzátenni a jelenlegi kiadásokhoz.

A szakállamtitkár – az MTI jelentése szerint – elmondta, a törvény nem határozza majd meg, hogy egy intézményben hány beás és nyelvet beszélőnek kell dolgoznia. Gémesi Ferenc kiemelte: a lovári nyelv esetében Magyarország azt is szeretné elérni, hogy önálló rádió- és televízióműsor induljon a nyelven a digitális átállás után.

Így integrálnának

Mint elhangzott, a nyelvhasználat kérdése szorosan összefügg az integrációval. A döntésben az is szerepet játszik, hogy segítsék a roma foglalkoztatottság növekedését. A kormány a tervek szerint a jövő hét péntekig benyújtja a parlament elé a javaslatot, amelyet akár már idén elfogadhat az Országgyűlés.

Van fontosabb

A FigyelőNet megkeresésére Mohácsi Viktória, Európa Parlamenti képviselő szerint lenne ennél fontosabb feladat is a romák kapcsán. „Magyarországon a romák körülbelül tíz százaléka beszéli csupán a beás vagy a lovári nyelvet. Emellett ők is beszélnek magyarul, így kétséges, szükséges-e ez a gesztus a kormány részéről” – tette hozzá Mohácsi Viktória.

A szabad demokrata politikus úgy látja, inkább a szegregáció és a diszkrimináció elleni fellépés hatékonyságán és erélyességén kellene növelni. Elfogadhatatlannak tartja, hogy az Új Magyarország Fejlesztési Tervben a szegregáció elleni tevékenységekre elkülönített 64 milliárd forintnyi helyet mindössze 40 milliárdnyi programmal töltötték fel.

A romaügyekkel foglalkozó liberális politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy a rendőrök képzésében hangsúlyosabban szerepeljen az emberi jogok tisztelete és a kollektív bűnösség gondolatának elvetése.

k.o. a diszkriminációnak

Rendőrök és romák húznak bokszkesztyűt pénteken néhány meccs erejéig Miskolcon a Rendészeti Szakközépiskolában; a rendezvény célja a tolerancia erősítése – közölte a rendőrség az MTI-vel. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Cigány Kisebbségi Területi Kisebbségi Önkormányzat legjobb öklözői vesznek részt. A sportrendezvény célja: a tolerancia erősítése, a romákat és a rendőröket is érintő előítéleten alapuló tévképzetek csökkentése, nemkülönben pedig a sport és az ökölvívás szépségeinek a népszerűsítése.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Karancskeszi, 2019. március 20.
A felkelő Hold látszik a Karancs csúcsán lévő kilátó és az Antenna Hungária adótornya mögött Karancskeszi közeléből fotózva 2019. március 20-án.
MTI/Komka Péter
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.