Belföld

Gyurcsány új eü-koncepciót akar június 30-ig

Az egészségügyi miniszternek június 30-ig felül kell vizsgálnia a kötelező egészségbiztosítási rendszert, ennek alapján előkészíteni a szükséges jogszabály-módosítások szakmai koncepcióját és az összehangolt intézkedési tervet.

Az MTI úgy tudja, erről döntött szerdai ülésén a kormány. Székely Tamásnak a munkába be kell vonnia az egészségügyi, szakmai és társadalmi szervezeteket.

A kormányülésen meghatározták, hogy az egészségbiztosítási rendszer alapvető fejlesztési célja az egészségügyi ellátórendszert jellemző területi egyenlőtlenségek fokozatos felszámolása, és a szolgáltatók felelős, rugalmasabb gazdálkodási feltételeinek kialakítása.

A kormány szerint fontos az is, hogy az egészségbiztosítás biztosítói szerepe megerősödjön. Vagyis az Országos Egészségbiztosítási Pénztárnak nagyobb mozgástere lenne abban, hogy mely egészségügyi szolgáltatókkal köt és bont szerződést, fokozott ellenőrzési joga és ehhez eszközei is lesznek.

Gyurcsány maradt

Gyurcsány Ferenc a múlt héten azért mondta le tervezett izraeli útját, hogy részt vegyen a kormányülésen, amelyen az egészségbiztosítással kapcsolatos koncepció tervezetét vitatták meg.

Székely Tamás múlt pénteken jelentette be, hogy a jelenleg érvényben lévő egészségbiztosítási törvény hatályon kívül helyezése a parlament tavaszi ülésszakán megtörténik, az új jogszabály pedig valószínűleg őszre készül el.

Visszaáll

Az Egészségügyi Minisztérium szintén a múlt héten az Országgyűléshez benyújtott javaslata szerint hatályát veszti az egészségpénztárakról szóló 2008. évi I. törvény. A javaslat részletes indoklásában olvasható, hogy a törvény hatályon kívül helyezése nyomán visszaáll az elfogadás előtti állapot.

A törvény, amely a kihirdetését követő napon lép hatályba, egyidejűleg jogutód nélkül, kényszer-végelszámolással megszünteti a 22 megyei egészségbiztosítási pénztárat.

Egység híján

A törvényjavaslat benyújtásának indoklása szerint az Országgyűlés által korábban elfogadott törvényben leírt egészségbiztosítási modell olyan megoldásokat is tartalmaz, olyan eszközöket is szabályoz, amelyek politikai, társadalmi és szakmai megítélése, illetve fogadtatása messze nem egységes.

A pénteken benyújtott javaslat ezeknek az elemeknek a hatályon kívül helyezését kezdeményezi, és kizárólag azoknak a rendelkezéseknek a megtartását javasolja, amelyek már részévé váltak az egészségügy jogi szabályozásának, és elhagyásuk egyes területek szabályozatlanságát eredményezné – olvasható az Országgyűlés honlapján megtalálható javaslatban.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.