Belföld

Regisztrálni kell a Magyar Gárda-tárgyalásra

Az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) arra kérte a Fővárosi Bíróságot (FB), hogy a felperesi oldalon beavatkozhasson a Magyar Gárda feloszlatására kezdeményezett polgári perbe. A következő tárgyaláson regisztrációval lehet részt venni.

Kolompár Orbán, az
OCÖ elnöke azt mondta: azért kérték az ügyben eljáró bíróságot, hogy
beavatkozhassanak a „náci nézeteket valló, félkatonai szervezet”
feloszlatásának perébe, mert „ez egy félmilliónyi kisebbség mellett az
egész társadalom ügye”.
Hozzátette: „itt dől el, hogy a magyar demokrácia utat enged-e a
fekete ruhás, fehér fűzős fekete bakancsok masírozásának, engedi-e, hogy
félelmet kelthessen egy alakulat egy népcsoportban, amikor árpádsávos zászlók
alatt cigánytelepeken keresztülmasíroz”.

Emlékeztetett arra, hogy 70 ezer aláírással törvénymódosítást kezdeményeztek
annak érdekében, hogy a Magyar Gárdát és a hozzá hasonló szervezeteket a jog
eszközeivel betiltsák. A beadványról egyébként már folyik az ötpárti
egyeztetés. Az OCÖ elnöke felidézte, hogy a per első, március 12-i tárgyalására
a gárdisták sem őt, sem képviselőtársait és roma szervezetek más képviselőit
sem engedték be a tárgyalóterembe, hanem „vezényszóra” kiszorították
őket a terem elől. Hozzátette, hogy neki és szervezete jogi képviselőjének a
bíróság biztosítani fogja a május 19-i tárgyaláson való részvételt és
ülőhelyet.

Egri Oszkár, a Mazsihisz jogi képviselője elmondta, szerdán megkapták az FB
idézését, hogy elfogadták őket mint a perbe beavatkozókat. Hozzátette: az
ügyészség mint felperesi partner nem volt együttműködő, így minden iratot,
jegyzőkönyvet a bíróságtól kaptak meg, és azok tanulmányozását megkezdték.

Egri Oszkár rámutatott arra, hogy a perben a felperesi oldalon beavatkozóként
részt vevő Mazsihisz és OCÖ is indítványt, észrevételt tehet, és betekinthet az
ügy minden iratába.

A Fővárosi Bíróság csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t, hogy annak, aki
részt akar venni a Magyar Gárda perének következő, május 19-i tárgyalásán,
regisztráltatnia kell magát. A tárgyalóteremben ugyanis csak 63 ülőhely áll
majd rendelkezésre, ezért kötik regisztrációhoz a részvételt mind a sajtó
munkatársai, mind pedig az érdeklődők számára.

Azon érdeklődőknek, akik a tárgyalóterembe a regisztráció ellenére vagy annak
hiányában nem jutnak be, a bíróságnak nem áll módjában biztosítani a
tárgyalóterem előtti tartózkodást, kizárólag a bíróság épületén kívül
várakozhatnak, melynek biztosítása a helyszínen lévő biztonsági szolgálat és
rendőrség feladata lesz.

A Magyar Gárda feloszlatása iránti, ügyészség által
kezdeményezett polgári per első, március 12-i tárgyalásának helyszínén a
gárdisták több tucat újságíró és emberi jogi aktivista bejutását kényszerrel
megakadályozva irányíthatták az eseményeket. Az eset kapcsán az igazságügyi és
rendészeti miniszter utasította a rendőrséget, hogy határozottabban lépjen fel
a bíróságokon tárgyalás közben demonstrálókkal szemben.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73915741, Steven Van Zandt olasz származású amerikai zenész, énekes, színész, producer és lemezlovas, aki Little Steven, illetve Miami Steve néven szokott fellépni. Bruce Springsteen E Street Band-jének tagjaként gitáron és mandolinon játszik., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.