Belföld

Három évet is kaphat Tomcat

A Nyilvánosság Klub ügyvivői testülete által fogalmazott nyílt levél alapján az ismert blogger ellen büntetőeljárás indulhat. A levél idézi Tomcat gyűlöletre uszító kijelentéseit, amelyek a Szögedi magyar majálison hangoztak el.

Megérkezett a Legfőbb Ügyészségre csütörtökön az a Nyilvánosság Klub ügyvivői testülete által fogalmazott nyílt levél, amelynek alapján a Tomcat néven ismert Polgár Tamás ellen akár büntetőeljárás is indulhat. “A levél bejelentésnek minősül, így elvileg indítható büntetőeljárás az ügyben, ha a hatáskörrel és illetékességgel rendelkező ügyészség így határoz” – közölte Borbély Zoltán ügyészségi szóvivő.

A Nyilvánosság Klub szerdán juttatta el a hírügynökségnek azt a legfőbb ügyésznek címzett nyílt levelet, amelyben azt írták: Polgár Tamás a Szögedi magyar majális május 1-je és 4-e között tartott rendezvényén olyan kijelentést tett, amely megítélésük szerint nyíltan gyűlöletre uszító mondatokat tartalmaz, és ez kimeríti a közösség elleni izgatás hivatalból üldözendő tényállását. A levél idézi Tomcat szavait, melyek szerint hiba volt, hogy 1956-ban nem kötötték fel az ávósokkal együtt a gyerekeiket is, és ha “akasztgatnak”, ezt a hibát nem szabad újra elkövetni.

A hatályos jogszabály szerint a köznyugalom elleni bűncselekmények körén belül a közösség elleni izgatást az követi el, aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzet, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji, vallási csoport vagy a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít. Ez a bűntett három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik