Belföld

Gyurcsány: ne másoljuk Szlovákiát

A miniszterelnök szerint evidens, hogy ha nincs költségvetés, nem lehet kormányozni, hiszen más költségvetését nem lehet végrehajtani. Ám ezekben a kérdésekben biztosítható lesz a többség a parlamentben – hangsúlyozta Metró újság pénteki számában megjelenő interjújában. Gyurcsány szerint nem érdemes lemásolni a szlovák példát.

Az egykulcsos adó ötletével kapcsolatban azt mondta: akik erről beszélnek, a szegényektől csoportosítanák át a pénzt a gazdagabbak felé. Ma Magyarországon egymillió ember van, aki bruttó 100-120 ezer forint körül keres, és az ő valós adókulcsuk 10 százalék alatt van – tette hozzá. Minden ilyen egykulcsos tervezet 20 százalék körüli adókulcsról szól, vagyis elvenné egymillió rosszul kereső ember jövedelmének tíz százalékát – közölte. A 100 ezer forint alatt keresőktől – folytatta – 15 százalékot vennének el az egykulcsos adó bevezetésével. “Ez havi 7-10 ezer forint veszteség a rosszul élőknek. El tudják képzelni, hogy ilyet bevezessünk? Mert én nem” – jelentette ki a miniszterelnök.

A miniszterelnök Szlovákia euróövezethez csatlakozásával összefüggésben arról beszélt, hogy a közös valuta gyors bevezetésének ára van. Ha most föltennék népszavazásra: akarjuk-e, hogy a családtámogatások a magyar szint harmadára essenek vissza, hogy csökkentsük 30 százalékkal a nyugdíjakat, annak érdekében hogy utolérjük az eurót jövőre bevezető Szlovákiát, vajon hogyan szavazna a nép – tette fel a kérdést. Nem csak a számoknak kell jóknak lenniük, hanem az életminőségnek is – szögezte le.

A kormányfő úgy vélekedett, ma a hangulat sokkal rosszabb, mint az ország valós helyzete, de ha az emberek látják, hogy lehet tovább növekedni, újra optimista lesz az ország. “Persze ez az ellenfeleink rémálma. Ezért próbálnak meg most kierőszakolni választást. Az ellenzék most, a ciklus közepén helyzeti előnyben van, és az az érdeke, hogy rossz hangulatot csináljon” – fogalmazott.

Gyurcsány Ferenc kijelentette, nem hisz az előrehozott választásokban. “Az előrehozott választások ugrás az ismeretlenbe” – mondta. A kormánynak van programja, de az ellenzék nem mond semmit arról, hogy mit csinálna, ha hatalomra kerülne, ők mindenre csak nemet mondanak, de ez kormányozni nem elég” – jelentette ki.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.