Belföld

Fodor nem kacsint össze az MSZP-vel

Az SZDSZ megváltozott helyzetében nem képzelhető el automatikus együttműködés az MSZP-vel, a koalíciót befejezett ténynek kell tekinteni, az estenkénti együttműködésnek megállapodáson vagy elvi meggyőződésen kell alapulnia – jelentette ki Fodor Gábor.

Tiszta viszonyokat kell teremteni, semmiféle háttéralku, összekacsintás nem lehet, minden megállapodásnak nyilvánosnak kell lennie – fogalmazott. A képviselő három eshetőséggel, előrehozott választásokkal, új koalícióval, illetve kisebbségi kormányzással számol. Ha júniusban megválasztják az SZDSZ elnökének, arra törekszik, hogy a liberálisoknak mindhárom változatra legyen forgatókönyvük. Az új együttműködést azonban csak új személyekkel, új tartalommal tudja elképzelni – tette hozzá.

Fodor Gábor egyébként hétfőn a parlamentben a FigyelőNetnek még úgy nyilatkozott, hogy minden kaput nyitva kell hagyni az MSZP felé. Akkor hozzátette: sem az előrehozott választás, sem pedig a kisebbségi kormányzás nem szolgálja az ország érdekét.

Nyitott az ellenzék felé is

Nem az a legfontosabb kérdés, hogy a miniszterelnök személyén gondolkodjanak, de „ha eljön az ideje, erre is válaszolni kell, mert hitelvesztett politikusokkal nem lehet nekivágni az előttünk álló időszaknak”. Fodor Gábor partneri viszonyra fog törekedni a többi ellenzéki párttal, mert mérgezi a közéletet, ha a pártok ellenségnek tekintik egymást. Szoros politikai együttműködés nem várható, de szükség van a párbeszédre.

A szabad demokraták elnökaspiránsa szerint kell lenni közös pontoknak, amelyekben a kormánypárt és az ellenzék egyetért. Példaként említette a nyugdíjrendszer hosszú távú átalakítását vagy a környezettudatossággal kapcsolatos kérdéseket.

Új liberális politikát hirdet

Az SZDSZ megújuló tartalmi politikájáról beszélve hat lényegi elemet emelt ki: a szabadságjogok képviseletét, a felelős gazdaságpolitikát, a tiszta közéletet, a környezettudatos gondolkodásmódot, az ifjúságpolitikát, valamint a szolidaritást a szegényekkel.

Az SZDSZ-en belül Fodor mindenkivel kész az együttműködésre, várja a régieket és azokat is, akik az elmúlt években elhagyták a pártot. Nem zárkózik el egy Kóka Jánossal folytatott elnökjelölti vitától sem, de pillanatnyilag ez nem szerepel a tervek között. A párt támogatottságának növelése kapcsán nem akart számokat mondani, az első számú világos célkitűzés jelenleg az, hogy az SZDSZ jól szerepeljen az európai parlamenti választásokon – mondta.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.