Belföld

Pisztolyt fogtak Gyurcsányra

Műanyag fegyvert fogott a kormányfőre egy férfi annak beszéde közben az MSZP majálisán a Városligetben. A férfit a kormányfő testőrsége leteperte, majd elvezették a helyszínről, akárcsak azt a provokátort, aki megzavarta Gyurcsány beszédét. A Hősök téren viszont egy idős nőtől csókot kapott a miniszterelnök. Az MSZP-majálison gáz-, illetve AK géppisztolyok is előkerültek.

Az incidens akkor történt, amikor a miniszterelnök a nagyszínpadra ment fel, hogy beszédet mondjon. Egy, az első sorban ülő pirosruhás férfi akkor fogta rá a miniszterelnökre a pisztolynak látszó tárgyat, amikor Gyurcsány szembefordult a közönséggel. A kormányfő testőrsége azonnal reagált.

A beszéd alatt egy másik férfi pedig a hallgatóságot provokálta. Emiatt a színpad előtt mintegy harminc méterrel dulakodás támadt, majd őt is elvezették.

Gyurcsány Ferenc éppen beszéde elején tartva, azt mondta az incidens kapcsán: a mi dolgunk az, hogy ne ijedjünk meg, akkor sem, hogy ha bántanak bennünket, ne dőljünk be a provokátoroknak. Szavait taps fogadta.

Elvezetik a pisztollyal fenygető férfit - KÉPGALÉRIA az MSZP-majálisról

Elvezetik a pisztollyal fenygető férfit – KÉPGALÉRIA az MSZP-majálisról

A BRFK a tömeget provokáló, és a játékpisztollyal hadonászó férfiakkal szemben szabálysértési eljárást indított.

AK-fegyverek a majálison

“Téved az, aki azt gondolja, hogy bármilyen eszközzel engem, vagy a magyar baloldalt meg lehet félemlíteni – reagált Gyurcsány a történtekre. “Soha nem fogok elbújni, páncélautók mélyén politikát csinálni. Nem tudnak olyat tenni, ami megakadályozzon abban, hogy sétáljak az emberek közt, kocsmába, moziba menjek” – fnyilatkozta a hírügynökségnek.

Három fiatalkorút is előállított a rendőrség az MSZP-majálison, még Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megérkezése előtt, mert hatástalanított AK géppisztoly volt náluk, a táraságukban lévő felnőttnél pedig egy gázpisztoly.

Fórumok sora

A városligeti MSZP-majálison Gyurcsány Ferenc előtt Burány Sándor, az MSZP budapesti elnöke köszöntötte a városligeti Napozó rétre kilátogatókat. A majális keretében a kormányfő és Kiss Péter, az MSZP alelnöke az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége, a Szakszervezetek Együttműködési Fóruma, az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés és a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének vezetőivel találkozik.

A nap folyamán több vezető szocialista politikus is fórumot tart. Délelőtt a főváros ügyeiről Burány Sándor mellett Hagyó Miklós és Horváth Csaba főpolgármester-helyettes, valamint Steiner Pál, az MSZP fővárosi frakcióvezetője ad tájékoztatást. Délután Lendvai Ildikó, az MSZP parlamenti frakcióvezetője, Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke, Mandur László, az Országgyűlés alelnöke és Kiss Péter tart fórumot.

KÉPGALÉRIA az MSZP-majálisról

KÉPGALÉRIA az MSZP-majálisról

Csókot is kapott

A kormányfő feleségével, Dobrev Klárával délelőtt 11 óra előtt néhány perccel érkezett a Hősök terére, ahol Magyarország EU-s csatlakozásának negyedik évfordulója alkalmából szervezett egész napos programot a Miniszterelnöki Hivatal. Gyurcsány Ferencet és feleségét több tucat érdeklődő kísérte a tér közepén felállított májusfához. Az emberek közül többen odamentek a kormányfőhöz, kezet fogtak vele, üdvözölték, volt aki néhány szót is váltott a miniszterelnökkel, egy idős nő pedig meg is csókolta Gyurcsány Ferencet. Az érdeklődök közül sokan fényképezték a kormányfőt és feleségét.

Gyurcsány Ferenc és felesége több tucat magyar település képviselőjével közösen kötött szalagot az ország májusfájára. Míg a kormányfő annak szülötteként, Pápa városának, valamint a Magyar Köztársaságnak, addig Dobrev Klára Budapestnek a nevét viselő szalagot kötött a májusfára. A távozó miniszterelnököt és feleségét több tucat idős, fiatal és gyermek kísérte ki a térről.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.