Belföld

Tüntettek az SZDSZ székháza előtt

Az SZDSZ és az MSZP távozását követelte a magyar politikai életből az a mintegy félszáz tüntetőből álló csoport, amely a szabad demokraták zuglói szákházánál gyűlt össze szerda délután.

A Magyar Önvédelmi Mozgalom rendezvényét a rendőrség nagy erőkkel biztosította, a XIV. kerületi Gizella utcát teljesen lezárták az autóforgalom elől. A párt székházát mintegy 30 méterre közelíthették meg a tüntetők, a Gizella utca sarkát a Semsey Andor utcánál zárták le, itt állították fel a kormányellenes tüntetésekről már jól ismert autó tetejére szerelt színpadot.

A tüntetők a tervek szerint az este folyamán a Parlament elé vonulnak át.

Az elsőként felszólaló Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője arról beszélt, hogy az SZDSZ az a párt, ahová “elbújtak azoknak a volt kommunistáknak és titkosszolgáknak a gyermekei”, akik féltek, hogy az utódpártban feltűnnének.

Hozzátette, hogy ezeket az embereket “ki kell dobni a magyar politikai életből”, az MSZP-vel együtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik