Belföld

Kóka: mindegy, hogy tolom vagy húzom a pártot

Kóka János szándékai szerint az SZDSZ júniusi elnökválasztásnak programokról és a jövő megoldásairól, például a konstruktív ellenzéki politizálás kereteinek kialakításáról, valamint a 2010-es parlamenti választásra felkészülésről kell szólnia.

A pártelnök a Magyar Távirati Irodának adott pénteki interjúban a fentiek mellett elmondta, hogy természetesen arra számít, hogy ő fogja vezetni a pártot. „Ha az ember megméretteti magát, törvényszerűen a győzelemre készül, de a személyes sorsomtól és pozíciómtól függetlenül az SZDSZ érdekében szeretnék dolgozni. Az, hogy tolom, vagy húzom a pártot, ebből a szempontból másodlagos” – fogalmazott a liberális politikus.

Hozzátette: örül, hogy róla senki sem feltételezi, hogy egy esetleges kudarc esetén kiválna a pártból.

Az SZDSZ elnöke kiemelte: a liberálisok nem vehették szó nélkül tudomásul az egészségügyi reform leállítását, az adóreform feladását és reformok szimbólumává váló Horváth Ágnes menesztését. „Ha az SZDSZ ezek után nem lép ki a koalícióból, akkor ezzel azt üzentük volna, hogy a párt 20 évnyi függetlenséget feladva 2010-ben közös listán akar indulni a szocialistákkal” – mondta Kóka János. Arra kérdésére, hogy van-e ilyen felvetés, úgy felelt: a párt példás egységben döntött a kilépés mellett. A pártelnök hangsúlyozta: „az SZDSZ nagyobb egységben jött ki a koalícióból, mint amekkorával belépett oda. 1994-ben a liberális küldöttek 81 százaléka szavazott a koalícióba lépés mellett, most 84 százalék voksolt a kilépésre”.

Saját egyéves elnökségét értékelve Kóka János azt mondta, két évre választották elnöknek, most tehát e ciklus felénél tart. Megválasztásakor letett egy komplett programot, azt valósítja meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik