Belföld

Bajnai cáfolja kormányfői ambícióit

Alaptalannak tartja azokat a spekulációkat Bajnai Gordon, melyek szerint új miniszteri kinevezése már a kormányfői posztot készítené elő számára - írta a Napi Gazdaság.

“Van törvényes miniszterelnök, éppen ő nevezett ki a miniszteri posztra, amit megtisztelőnek tartok” – nyilatkozta a lapnak a Nemzeti Gazdasági és Fejlesztési Minisztérium élére kinevezett politikus.

“Eddig is fejlesztéssel foglalkoztam, és ezután is azzal szeretnék” – közölte Bajnai Gordon, aki nem tartotta reálisnak azt a felvetést, hogy felkérnék őt a kormányfői pozícióra.

Elmondása szerint nincsenek ilyen ambícióim, Magyarországon a miniszterelnök-jelölés elsősorban pártalapon történik, ő pedig nem “pártember”. Bajnai – néhány héten belül már el szeretné kezdeni a munkát – az eddigi stábjából közvetlen munkatársait viszi magával, illetve azokat, akik eddig is fejlesztéspolitikával foglalkoztak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik