Belföld

Bezárhat a neves gyermekpszichiátriai rendelő

Lakat kerülhet az ország egyik legelismertebb és legnagyobb gyermekpszichiátriai szakrendelőjére, a fővárosi Faludi utcai intézetre – írta a Magyar Nemzet.

A lap szerint a lépés egy folyamat része: az Egészségügyi Minisztérium már bezáratta a szakma központi ellátóhelyének számító Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet és számos más szakrendelőt, nemrég pedig lakat került az Országos Addiktológiai Intézetre is.

“Átszervezés folyik a dolgozók létszámcsökkentése miatt” – nyilatkozta a Heim Pál Gyermekkórház-Rendelőintézet főigazgatója arra a kérdésre, valóban megszűnik-e a fővárosi önkormányzat Madarász Utcai Gyermekkórházának Faludi utcai gyermekpszichiátriája. A Madarász Utcai Gyermekkórházat alig két éve pénzügyi okokra hivatkozva vonták össze a Heim Pál-gyermekkórházzal, s most hasonló magyarázattal kerülhet lakat a gyermekpszichiátriai rendelőre.

Jelenleg mindössze hárman maradtak a Faludi utcai Gyermek- és Ifjúsági Pszichoterápiás Szakrendelő dolgozói közül, hat szakember már korábban felmondott – értesült a Magyar Nemzet. Horváth Csaba főpolgármester-helyettes szerint attól, hogy a kórház felszámol egy telephelyet, az ellátás még nem szűnik meg.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik