Belföld

Politikai tisztogatás a BKV-nál?

Napokon belül meneszthetnek több BKV-s vezetőt. A cégnél szombaton elbeszélgetnek a szakemberekkel, s aki rajta marad a listán, az hétfőn megkaphatja az elbocsátólevelét – írta a Népszabadság.

Az érintettek között lehet a korábban – még Aba Botond idejében – egyszer már menesztett, majd Antal Attila kinevezésekor visszavett Somodi László, közlekedési vezérigazgató-helyettes, Nemcsics Róbert informatikai igazgató, Bősze Sándor közlekedési főosztályvezető és Bosnyák Gyula stratégiai igazgató is.

Bár a felsoroltak közül nem mindenki hozható közvetlen kapcsolatba a járatritkítási tervet tartalmazó botrányos paraméterkönyvvel, vélhetően ezt a felbolydult helyzetet használják ki a városházán arra, hogy politikai tisztogatást is végezzenek a cégnél.

Ha Somodi is közöttük lesz, akkor arra egy, a napokban végrehajtott partizánakciója is magyarázat lehet. A legutóbbi sztrájktárgyalások egyikére ugyanis olyan teljesen új paraméterkönyvet vitt a szakszervezetek elé, amelyet előzőleg nem hagyatott jóvá a városházán – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik