Belföld

Egyeztet az MSZP és az SZDSZ

Az SZDSZ vasárnapi küldöttgyűlése után folytatódik az egyeztetés a liberális párt országos tanácsának elnökével a szocialisták és a szabad demokraták közötti együttműködés lehetséges formáiról - mondta Simon Gábor, az MSZP választmányának elnöke.

Simon Gábor emlékeztetett arra, hogy felhatalmazást kapott a választmánytól, tárgyaljon Gulyás Józseffel, az SZDSZ országos tanácsa elnökével a két párt közötti együttműködés lehetőségeiről.

Mint kifejtette, az SZDSZ nem tér ki az egyeztetés elől, de érdemben csak a vasárnapi, a koalícióból történő kilépésről döntő küldöttgyűlés után tud tárgyalni.

A választmányi ülés elején Simon Gábor szólt arról is, hogy a testület legutóbbi ülésén azért nem tárgyalt néhány pécsi párttag tisztújító kongresszust szorgalmazó kezdeményezéséről, mert nem volt adott a technikai háttér.

Hozzátette: a kezdeményezőknek nem a sajtóban kellett volna üzengetniük, hanem el kellett volna jönniük a választmány ülésére. (A közelmúltban az MSZP néhány Baranya megyei tagja azt kezdeményezte, tartson tisztújító kongresszust a szocialista párt.)

A közelgő május 1-je kapcsán Simon Gábor úgy fogalmazott, hogy az MSZP támogatja a szakszervezeti mozgalmat és a munkavállalói érdekeket.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik