Belföld

Az SZDSZ fővárosi választmánya kilépne

Az SZDSZ fővárosi választmánya pénteki ülésén úgy döntött, hogy egyetértve a párt országgyűlési képviselőcsoportjának, ügyvivői testületének és országos tanácsának korábbi döntéseivel, támogatja a koalíciós szerződés 2008. április 30-ai hatállyal történő felmondását.

Szabadai Viktor, a párt fővárosi választmányi elnökének beszámolója szerint 44 igen szavazattal, 2 tartózkodás mellett, ellenszavazat nélkül hozták meg a döntést. Az SZDSZ a kormánykoalícióból való kilépésről vasárnapi rendkívüli küldöttgyűlésén dönt.

Az SZDSZ megyei választmányai már voksoltak arról, hogy a koalícióból való kilépést, vagy a kormányon maradást támogatják-e. Azon megyék közül, ahol megtartották a szavazást, csupán Győr-Moson-Sopron és Zala szavazott a koalíció fenntartása mellett, a többség a kilépés mellett voksolt, de voltak olyanok is, amelyek küldötteik lelkiismeretére bízták a döntést.

Eközben pénteken mások mellett Szentkuti Károly, a liberális párt Győr-Moson-Sopron megyei elnöke, Tolnai Jánosné Pest megyei, Belgyár László Hajdú-Bihar megyei és Mohos Péter Győr-Moson-Sopron megyei küldött is aláírta azt a javaslatot, amelyben azt kérik, hogy a szabad demokraták ne április 30-i, hanem szeptember 1-i hatállyal lépjenek ki a koalícióból.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik