Belföld

Nem zárták ki a Fidesz egri elnökét

Nem kell elhagynia a Fideszt a párt egri elnökének – erről döntött a városi szervezet pénteken. A politikus kizárásának lehetősége még a márciusi népszavazást megelőzően vetődött fel.

Magyar István kizárását azt követően kezdeményezte a helyi pártszervezet két tagja, hogy a politikus résztulajdonában álló cég a hevesi önkormányzat pályázata alapján átvette a település rendelőintézetének működtetését – közölte Szeleczki János, az egri szervezet alelnöke.

A pártszervezet elnöksége a kezdeményezést az alapszabálynak megfelelően a tagság elé terjesztette, ám az ülésen szavazó 98 párttag közül 92-en elutasították a kizárási indítványt. Csupán egy tag támogatta Magyar István kizárását, öten pedig tartózkodtak.

A politikus kizárásának lehetősége azt követően vetődött fel, hogy az orvosként dolgozó városi pártelnök résztulajdonában álló Agria Ügyelet Kft. átvette a hevesi rendelőintézet működtetését, a fideszes vezetésű városi önkormányzat által kiírt pályázat alapján.

Az ügylet azért vált politikai kérdéssé, mert a Fidesz eközben hevesen tiltakozott amiatt, hogy a szocialista vezetésű Heves Megyei Önkormányzat pályázatot írt ki az egri kórház működtetésére. A pályázat eredménye alapján a HospInvest Zrt. működtetheti a következő 20 évben az egri egészségügyi intézményt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik