Belföld

Fodor: az ország érdeke egy megújuló koalíció

admin
admin

2008. 04. 23. 19:21

Mind a kisebbségi kormányzás, mind az előrehozott választások ellentétben állnak az ország érdekeivel - vélekedett az SZDSZ Heves megyei választmányi ülését megelőző sajtótájékoztatón a liberális politikus.

Az országnak egy megújuló koalíció létrehozása az érdeke – jelentette ki Fodor Gábor, az SZDSZ ügyvivője. Az előrehozott választások esetén fennáll az egyik politikai oldal alkotta alkotmányozó többség veszélye, a kisebbségi kormányzás pedig stagnálást és tehetetlenséget jelent – tette hozzá.

A szabad demokrata politikus emlékeztetett arra, hogy a magyar alkotmányos berendezkedés a különböző politikai erők konszenzuskeresésére épül. Vagyis ellentététben állna az alkotmány szellemével, ha bármelyik politikai oldal olyan kétharmados többséghez jutna, amelynek birtokában alkotmányt, vagy alkotmányerejű törvényeket módosíthat – mondta a környezetvédelmi miniszter.

A politikus emlékeztetett arra, hogy a párt vezető testületei egyaránt azt ajánlják az SZDSZ küldöttgyűlésének, hogy a koalíció elhagyása mellett foglaljon állást. Elmondása szerint ő maga is hasonló eredményre számít a küldöttgyűlés hét végi ülésén, így az SZDSZ-nek fel kell készülnie az ellenzési politizálásra is.

Fodor Gábor ugyanakkor szükségesnek tartja-e a tárgyalásokat az MSZP-vel egy új koalíció létrehozása érdekében. Ehhez az SZDSZ-en belül is személyi és politikai megújulásra van szükség – mondta.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.