Belföld

Kóka: Kuncze térjen vissza!

Már 2007-ben is igyekeztem meggyőzni Kuncze Gábort arról, hogy folytassa tovább pártelnökként, hiszen az SZDSZ-nek továbbra is szüksége volna az ő higgadtságára és politikai tapasztalatára, ezért igyekszem meggyőzni, hogy térjen vissza – nyilatkozta csütörtökön egy interjúban az SZDSZ jelenlegi elnöke.

Kóka a távirati irodának nyilatkozva emlékeztetett arra, a liberálisok tavalyi tisztújításán azután szállt harcba az elnöki posztért, hogy Kuncze Gábor nem vállalta a folytatást. Hozzátette, hogy Kuncze Gábor akkor is és azóta is, mindig támogatta őt, mellé állt a párton belül és a külső nyilvánosság előtt is. Kitért arra is, hogy a legfontosabb kérdésekben mindig számíthatott Kuncze tanácsaira, segítségére.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a közeljövőben az SZDSZ két küldöttgyűlésre készül. Az elsőn a koalícióból való kilépésről döntenek. Ez az SZDSZ önállóságáról, tartásáról, becsületéről szól és Kuncze Gábor ebben a kérdésben is kiállt mellette.

Véleménye szerint a júniusi küldöttgyűlésnek a konstruktív ellenzéki szerepre készülő SZDSZ megerősödéséről és a párt egységének megőrzéséről kell szólnia. Ezért is tartaná fontosnak, hogyha ebben a helyzetben Kuncze Gábor ismét vezető szerepet töltsön be az SZDSZ-ben.

“Ahogy tavaly számíthattam Kuncze Gábor támogatására, ha most vállalná a feladatot, ma ő ugyanígy számíthatna az én szavazatomra” – jelezte Kóka János. Az SZDSZ elnöke ezért arra bíztatja saját támogatóit és az SZDSZ valamennyi tagját, hogy jó szívvel álljanak e kezdeményezés mellé, hiszen ez az SZDSZ egységét szolgálja.

Hozzátette azt is, ha Kuncze Gábor elvállalná a párt vezetését, továbbra is számíthat a frakcióvezetői munkájára és energiáira a pártépítésben is. Mint mondta, olyan politikát fog képviselni, amely az ország gazdasági problémáinak megoldására koncentrál és megnyitja az utat egy átfogó közteherviselés előtt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik