Belföld

A BKV a ludas, ha egy busz sem lesz?

Úgy tűnik, a BKV vezetőin múlt, hogy az elégséges szolgáltatásból végül nulla szolgáltatás lesz. Mivel minden busz a garázsban marad, kérdéses, hogy jutnak be a mentők a munkahelyükre. A rendőrség segíti majd a közlekedést, de a buszsávokra és a villamossínekre továbbra sem lehet ráhajtani.

Ugyan a sztrájktörvény nem szabályozza pontosan, hogy mekkora az elégséges szolgáltatás mértéke, az mégis ritka, ami pénteken készül: 24 órán keresztül egy BKV-járat sem közlekedik majd. A FigyelőNet információi szerint a BKV-szakszervezetek tettek ajánlatot az elégséges szolgáltatás mértékére, ám a közlekedési vállalat vezetése ezt nem fogadta el, ezért egy busz sem indul el pénteken.

Közlekedési vállalat, három betű (Fotó: MTI)

Közlekedési vállalat, három betű (Fotó: MTI)

Nemes Gábor, a Cinkotai Autóbusz Üzem Szakszervezet elnöke úgy nyilatkozott lapunk megkeresésére, hogy az érdekképviseletek azt ajánlották, hogy a sztrájk idején az éjszakai menetrend szerint járjanak az autóbuszok. Ezzel legalább azok eljutnának a munkahelyükre, akiknek munkája nélkülözhetetlen, mint például a mentők vagy a tűzoltók.

Lapunk megkereste a BKV menedzsmentjét is, de csak annyit írtak közleményükben, hogy “a Társaság menedzsmentje még az utolsó tárgyalási fordulókon is ötvenszázalékos elégséges közösségi közlekedési szolgáltatási szint biztosítását javasolta a szakszervezeteknek”.

Igazolt hiányzás

A munka törvénykönyve szerint a távollétet igazoltnak kell tekinteni, ha valaki a sztrájk miatt nem tud eljutni munkahelyére, ez ugyanis elháríthatatlan oknak minősül. Ez azt jelenti, hogy a munkavállaló mentesül a munkavégzési kötelezettség alól, a távollét idejét később ledolgozhatja, vagy szabadságot vehet ki erre az időre.

Az oktatási tárca közleménye szerint, a közoktatásról szóló törvény rendelkezései alapján minden iskolaigazgató mérlegelheti, hogy az irányítása alatt lévő iskolában az érintett napon megtarthatók-e a tanítási órák. Abban az esetben, ha a hiányzók és bejárók magas száma miatt az igazgató arra a következtetésre jut, hogy nem, akkor rendkívüli tanítási szünetet rendelhet el.

A sztrájk miatt kieső tanórákat oly módon kell pótolni, hogy a tanév rendjében meghatározott tanítási napok száma teljesüljön. A rendkívüli tanítási szünet elrendelése nem mentesíti az iskolákat az alól, hogy gondoskodniuk kell a tanulók felügyeletéről. Amennyiben nincs szükség tanítási szünet elrendelésére, a sztrájk miatt az iskolából távol maradó tanulók hiányzását igazolt hiányzásként kell elfogadni. Ez természetesen a pedagógusokra is vonatkozik.

Zárva marad a buszsáv

van, ami jár majd

Április 17-éről 18-ára, valamint 18-áról 19-ére virradóra minden éjszakai járat menetrend szerint közlekedik, körülbelül hajnali 4.30-ig, a nappali járatok azonban már nem indulnak el. A metrók egyáltalán nem járnak majd a nap folyamán. A nem BKV-s, hanem alvállalkozók üzemeltetésében működő felszíni vonalak többségén azonban lesz személyszállítás.

A rendőrség megerősített szolgálattal készül az egész naposra tervezett BKV-sztrájk idején a fővárosi közlekedés biztosítására – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője. Tafferner Éva elmondta, a rendőrség a KRESZ-szabályok fokozott betartására, körültekintő vezetésre kéri az autósokat.

Utalt arra, hogy várhatóan többen ülnek majd kocsiba a “hétvégi autósok” közül is, akik kevésbé gyakorlott vezetők. Közölte, tekintettel a várható torlódásokra, a nagyobb közlekedési csomópontokban megerősített szolgálatot látnak el. Ez adott esetben azt is jelentheti, hogy a közlekedési rendőrök karjelzéssel irányítják, illetve gyorsítják majd a forgalmat.

Elmondta azt is, hogy a rendőrség nem tervezi sem a buszsávok megnyitását, sem pedig a villamosvonalakon való közlekedés engedélyezését. Arra hívta fel a figyelmet, hogy éppen a várható dugók miatt biztosítani kell a mentő- vagy a tűzoltóautók közlekedését. Tafferner Éva közölte, a rendőrség a sztrájk ideje alatt folyamatos tájékoztatást ad az aktuális közlekedési helyzetről.

Taxihiány

Bár a fővárosi taxicégek még az éjszakás kollégáikat is csatasorba állítják, úgy tudni, előrendelést már nem vesznek fel péntek reggelre-délelőttre. A taxisok egyébként attól tartanak, hogy bedugul Budapest a sztrájk idejére, így lesz utas, aki csak jelentős késésekkel kap kocsit.

A távirati iroda megkeresett több autókölcsönző céget is; itt ugyancsak arról számoltak be, hogy jelentősen megnövekedett a rendelések száma, van ahol száz százalék közeli a foglaltság, és már csak a drágább, magasabb kategóriájú autók szabadok.

Tarlós sem örül

“Nem örülünk a sztrájknak, kicsit se, de a BKV dolgozói állományának reakciói teljesen érthetőek” – fogalmazott Tarlós István, aki szerint azért is érthető a BKV-sok sztrájkkezdeményezése, mert “elképesztő és elfogadhatatlan”, hogy a főpolgármester nem áll szóba a céggel és a szakszervezetetekkel, “hanem mint egy előkelő idegen, szalagokat vagdos át, és ostorozza a miniszterelnököt pénzért”.

A Fidesz fővárosi frakcióvezetője feltette a kérdést, hogy Demszky Gábor milyen alapon követel bármit a kormánytól, amikor a főváros saját vállalatának működésére egy fillért sem ad, csak karbantartásra biztosít a BKV-nak 10 milliárd forintot. Tarlós István ugyanakkor úgy vélte: ma már olyan helyzetbe került a BKV, hogy állami segítség és a lakosság további terhelése nélkül valóban nem húzható ki a bajból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik