„A politikai válság miatt Magyarországon csak a bizonytalanság a biztos. A piaci szereplők egyre inkább az előrehozott választásokat tartják megoldásnak” – mondta. Az államadósság kamatterhe ötvenmilliárd forinttal emelkedett. Az elmúlt hetekben a forint is ingadozott, gyengült, ami a devizában eladósodott családokat és vállalkozásokat hozza nehéz helyzetbe. Mind az inflációs, mind a növekedési várakozások jelentős mértékben romlottak az elmúlt napokban” – forintosította a kormányválságot a Fidesz alelnöke.
Nem tudni, hogy az állam egyéb kötelezettségei – mint a PPP-s szerződésekkel épülő beruházások – mennyivel drágultak meg a kormányválság miatt. Az a 200-250 milliárd forintos tétel is kiesett, amelyet a kormány 2009-től adóreformra szánt – mondta Varga Mihály. Bár a magasabb infláció növeli a költségvetés bevételét, a nyugdíjak indexálása a kiadást terheli meg. Nem is beszélve az elmaradt döntésekről, az elmaradt befektetésekről – fogalmazott.
Varga szerint a helyzet a Meciar-kormány utáni szlovákiaihoz hasonlítható, és ebből hat-nyolc év leforgása alatt lehet csak kikeveredni.