Belföld

Május közepéig nem lesz járatritkítás

Május 14-ére halasztotta a Fővárosi Közgyűlés városüzemeltetési bizottsága a BKV paraméterkönyvének, összmenetrendjének elfogadását.

A Hagyó Miklós (MSZP) főpolgármester-helyettes által benyújtott eredeti előterjesztésről, csakúgy, mint a képviselője által a helyszínen módosított javaslatról érdemben nem tárgyalt a testület. A főpolgármester-helyettes kabinetfőnöke jelezte, hogy a helyszínen kiosztott javaslatokat tekintik mérvadónak.

A több kiegészítéssel elfogadott határozati javaslat szerint felkérték a főpolgármestert arra: pontosítsa, illetve több szempontból egészítse ki a menetrend-tervezetet, hogy arról a kerületekkel, a civil és a szakmai szervezetekkel, valamint a szakszervezetekkel való egyeztetések után május közepén dönteni tudjon a bizottság.

A BKV-nál tartott kihelyezett ülés kezdetén az épület előtt az Élőlánc civil szervezet tagjai tiltakoztak a paraméterkönyvben jelzett járatritkítások ellen. A testület ülésén nem vett részt Hagyó Miklós, a területért felelős főpolgármester-helyettes, távollétét az ellenzékiek kifogásolták.

A szakszervezetek részéről korábban azt jelezték, a paraméterkönyv-tervezet esetleges visszavonása önmagában nem elég a BKV-szakszervezeteknek, hogy elálljanak a péntekre bejelentett, egész napos sztrájk megtartásától. A szakszervezeti követelések továbbra is fennállnak: a járatritkítási tervezet visszavonása, és egy új készítése a szakszervezetek bevonásával, a csoportos létszámleépítés visszavonása, a munkakörülmények javítása, és hogy a cég menedzsmentje vonja be őket a döntéseket előkészítő folyamatokba.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.