Belföld

Magyarországot bírálták a nácivadászok

Hevesen bírálta szerdán Magyarországot Efraim Zuroff, a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ vezetője, mert "nem tesz jogi lépéseket egy Budapesten élő, elítélt háborús bűnös ellen".

“Sokkal könnyebb megemlékezéseket szervezni, mint egy bűnökkel terhelt magyart bíróság elé állítani” – mondta szerdán a német dpa hírügynökségnek adott nyilatkozatában, egyfelől a szerdai holokauszt-emléknapra, másfelől a 94 éves Képíró Sándor személyére utalva.

“Ennek az embernek bíróság elé kell állnia és börtönbe kell kerülnie, elegendő bizonyíték van ellene” – mondta Zuroff.

Utolsó esély elnevezésű akciója keretében a Simon Wiesenthal Központ évek óta kutat olyan második világháborús bűnösök után, akiknek sikerült eddig elkerülniük a büntetést.

Képíró állítólag részt vett 1942 januárjában Újvidéken szerbek és zsidók ezreinek meggyilkolásában. Az egykori csendőr tagadja a vádat. Képíró sokáig Argentínában élt, ahonnan csak 1996-ban tért vissza Budapestre. A Simon Wiesenthal Központ 2006 őszén jutott a nyomára.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.