Belföld

Eső veri el a szombatot

Szombaton elszórtan, déltől azonban országszerte várható eső, zápor, zivatar, a hőmérséklet 13-20 fok között alakul. Vasárnap azonban kellemes tavaszi idő csalogat majd a szabadba.

Szombaton többnyire borult lesz az ég, eleinte még csak szórványosan, majd déltől északnyugat kivételével sokfelé várható eső, záporeső, délen és keleten zivatar is. Jelentősebb mennyiségű csapadékra a déli tájakon élők számíthatnak – írja az Időkép.hu. Az északnyugatira forduló szél mérsékelt marad, de zivatarok környezetében átmenetileg megerősödhet. A hőmérséklet a Dunántúlon alig emelkedik majd, így ott a hőmérséklet 13 és 15 Celsius-fok között várható, míg a Tiszántúlon 20 fokot is mérhetnek.

Vasárnap reggel dél felől szakadozni kezd a felhőzet, de ekkor még felhőre készülhetünk, kisebb esőre vagy záporesőre az északkeleti tájakon élők számíthatnak. A hőmérséklet 4 és 7 fok közé süllyed, a nyugati, északnyugati légmozgás gyenge lesz. A délutáni órákra tavaszi, kiránduló idő várható, országszerte jelentősen csökken a felhőzet, több órára kisüt a nap, csak délnyugaton alakulhat ki futó záporeső. A nyugati, délnyugati légmozgás napközben is gyenge marad, a délutáni órákra 17 fok köré emelkedik.

Hosszabb távú időjárási előrejelzésért kattintson a FigyelőNet Időjárás oldalára.

Szombaton hidegfront érkezik, ami megterheli a szervezetet. A szív-és érrendszeri betegsében szenvedők körében gyakoribbak lehetnek a panaszok. A hidegfrontra érzékenyek kábaságra panaszkodhatnak, a reflexidők megnyúlnak, az alvás mélyebbé válik. Az ébren töltött idő alatt a koncentráció erősebb ugyan, a munka üteme mégis lassabb, a teljesítmény csökken. Ilyenkor növekszik a görcskészség, fokozódik a trombóziskészség, halmozódhatnak az asztmás rohamok. A változékony időjárás alaposan próbára teszi az emberi szervezetet, az immunrendszer kevésbé hatékony a fertőzéses betegségekkel szemben.

Címkék: Belföld

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Golden retriever and British cat
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.