Belföld

A visegrádi négyek lecsuknák az ír gázolót

A visegrádi országok Tátralomnicon tanácskozó igazságügyi miniszterei készek támogatni Magyarország határozott fellépését a leányfalui ír gázoló ügyében.

Az ír hatóságoknak meg kell tenniük a nemzetközi jogszabályoknak megfelelő lépéseket annak érdekében, hogy a Leányfalun 2000-ben két kislány halálát okozó ír férfi elnyerje méltó büntetését – értettek egyet a miniszterek.

Írország nem adja ki

„Nagy örömömre és megnyugvásomra mindhárom partnerországunk igazságügyi minisztere egyrészt felháborítónak nevezte a történteket, másrészt pedig a magyar igazságügy és jómagam törekvéseit a leghatározottabb támogatásáról biztosította” – fogalmazott Draskovics Tibor.

A férfi, Francis Tobin Ciarán 2000. április 9-én a 11-es úthoz tartozó járdán gázolta halálra a testvérpárt. A magyar bíróság jogerős ítélete szerint a férfinak három évet kellene fogházban töltenie, de öt hónappal a tragikus kimenetelű bűncselekmény után – 500 ezer forint óvadék ellenében – egy családi eseményre hazautazhatott Írországba, ahonnan azóta sem tért vissza. Az ír hatóságok kitérnek a férfi felelősségre vonása, az ítélet végrehajtása elől.

A V4-ek közösen lépnek fel

Magyarország 2005-ben adott ki nemzetközi elfogatóparancsot a gázoló ellen. Ezt az ír bíróság másodfokon elutasította, a testvérpár halálát okozó gázoló így azóta is szabadlábon van. „A V4-es országok igazságügyi minisztereinek támogatásával nyugodtabban és reménykeltőbben tudom folytatni azt a nagyon következetes harcot, amelyet azért indítottunk, hogy bűn, különösen súlyos bűn Magyarországon ne maradhasson következmények nélkül. Mert ha mégis így alakulna, ami megengedhetetlen, az alapjaiban ingathatná meg a magyar polgároknak az uniós intézményekbe vetett bizalmát” – fogalmazott a magyar szaktárca vezetője.

A szlovák, a cseh és a lengyel igazságügyi miniszter maradéktalanul egyetért azzal, hogy Draskovics az Európai Unió bel-és igazságügyi minisztereinek találkozóján, a visegrádi miniszterek teljes támogatását élvezve, nagyon határozottan lépjen fel az ír férfira kiszabott büntetés végrehajtása érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik