Belföld

Horváth reformál egy utolsót

Jelentős lépésekre készül a távozó egészségügyi miniszter: egyik intézkedésével a beteg költhetné el az általa választott egészségügyi intézményben a társadalombiztosítás reá szánt pénzét, a másikkal a hálapénzt terelné mederbe. A tervet az MSZP vezetése és Gyurcsány is támogatja, a Fidesz nem.

Nagyobb verseny, több szabadság és a jobb minőség a célja annak a két egészségügyi szolgáltatásról szóló jogszabály-tervezetnek, amelyek elkészültéről Horváth Ágnes szakminiszter pénteken számolt be a fővárosban a sajtó képviselőinek.

A beteg kapná a pénzt

Az egészségügyi miniszter közölte: az egyik jogszabály értelmében azt az elvet kívánják érvényesíteni, hogy az ellátások egy részénél ne az intézmény kapja a finanszírozást, hanem a biztosított beteg kapjon hozzájárulást az ellátásához. Ez azt jelenti, hogy a beteg dönthet, az ellátást hol veszi igénybe és a társadalombiztosítási támogatást oda vinné magával.

A tervezet értelmében az egészségbiztosítás által nyújtott támogatás annak az összegnek a 70 százaléka, amelyet az adott ellátásért a társadalombiztosítás fizet a közfinanszírozott szolgáltatónak.

Horváth Ágnes példaként azt hozta, hogy jelenleg egy hagyományos szülésért a társadalombiztosító közel 90 ezer forintot fizet a kórháznak. Ha ezentúl valaki úgy dönt, hogy magánkórházban hozza világra gyermekét, akkor ehhez a társadalombiztosító az új szabály értelmében 63 ezer forint támogatást nyújtana számla ellenében.

A miniszter elmondta, a javaslat nem növeli a tb kiadásait, s adott esetben még megtakarítást is eredményezhet. Előnyeként említette még, hogy ezáltal kiszűrhetők lennének a hamis elszámolások, a számlaadási fegyelem erősítése pedig hozzájárulhat a gazdaság fehérítéséhez.

Lépnének a korrupció ellen

A másik jogszabály-tervezett a miniszter a hálapénz elleni újabb lépésként aposztrofálta. Közölte, a jelenlegi szabályozás szerint ha a beteg a kórházban megválasztja orvosát, s ezzel eltér az intézmény működési rendjétől, akkor az ellátásért fizetett tb-támogatás 30 százalékát (legfeljebb 100 ezer forintot) a beteg, 70 százalékot az OEP fizeti.

Az elkészült jogszabály viszont azt javasolja, hogy orvosválasztás esetén a beteg továbbra is annak az összegnek a 30 százalékát fizesse részleges térítési díjként, amit az adott ellátásért az egészségbiztosító megtérít, de az OEP a szolgáltatónak nem az ellátás díjának 70, hanem 100 százalékát fizetné. A jogszabály azt is rögzíti, hogy a térítési díjból származó bevétel kétharmada a közreműködő dolgozókat, egyharmada pedig a kórházat illesse.

A miniszter szerint ez a többletbevétel érdekeltté teszi az intézmény vezetését abban, hogy az orvosválasztásért fizetett hálapénzt legális fizetéssé alakítsa. Horváth Ágnes elmondta azt is, mind a két javaslat élvezi az SZDSZ támogatását, s arról korábban az MSZP elnöksége és a kormányfő is pozitívan nyilatkozott.

Káoszt lát a Fidesz

A pénteki bejelentés is bizonyíték arra, hogy hatalmas káosz van a kormányban – reagált a Fidesz Horváth Ágnes által elmondottakra. Szijjártó Péter, a párt szóvivője sajtótájékoztatóján kiemelte: a Fidesz információi szerint Gyurcsány Ferenc azt kérte távozó minisztereitől, hogy ne hozzanak olyan döntéseket, amelyek hosszú távra szólnak. Ehhez képest Horváth Ágnes ezen a héten legalább annyi döntést jelent be, mint mandátuma teljességében – vélekedett Szijjártó Péter.

Az ellenzéki pártszóvivő kijelentette: Horváth Ágnes egyetlen döntést jelenthetett volna be pénteken, mégpedig azt, hogy a kormány belátta hibáját, ő személyesen is, azt, hogy a kormány egészségpolitikáját az emberek megbuktatták és visszaadják az egészségügytől elvett pénzt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik