Belföld

Móri ügy: a vádlott tanúskodik

Példátlan eset történt a magyar igazságszolgáltatásban a móri ügy kapcsán: két vádiratot tartanak fenn, így vádlott és tanú ugyanaz a személy.

A móri bankrablás ügyében egyszerre két vádiratot tart fenn a vádhatóság, különböző vádlottakkal és tényállással. A Fővárosi Főügyészség néhány napja vádat emelt W. Róbert ellen a Fejér Megyei Bíróságon. A korábbi vádlott, Hajdú László büntetőperének szerdai tárgyalásán az új vádirat vádlottját, W. Róbertet idézték meg tanúként – mondta Dezső Antal ügyvéd, a móri ügy egyik védője.

A nyolc halálos áldozattal járó, hat évvel ezelőtti bankrablás ügyében Kaiser Ede 2,5 éve kiszabott életfogytiglaniját tölti. A Fővárosi Főügyészség továbbra is Hajdú Lászlót vádolja a móri gyilkosságokkal. Dezső Antal elmondta: a Hajdú elleni megismételt eljárásban a Fővárosi Bíróságon szerdán a másik vádiratban szereplő W. Róbertet idézték be tanúként a következő, április 14-i tárgyalásra. W. Róbert gyanúsított társa, N. László, tavaly öngyilkos lett a zárkájában.

Emberileg érthető, de szakmailag teljességgel elfogadhatatlan, ha a hatóságok azért nem vallanak színt, mert nem akarnak újabb, utólag tévesnek bizonyuló döntést hozni, és ezért tartják szigorú őrizet alatt Kaisert, és folytatják az eljárást Hajdú ellen – mondta Dezső Antal. A védő hangsúlyozta: a hatóságoknak ki kellene végre mondaniuk, hogy Hajdúnak és Kaisernek semmi köze a móri vérengzéshez, ebben az ügyben ártatlanul vádolták meg és ítélték el őket.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.