Belföld

Kiss Péter: nem a miniszterelnök-csere a megoldás

A stabil kormányzáshoz nem a miniszterelnök-cserén keresztül vezet az út - mondta Kiss Péter az MSZP kedd esti frakcióülése után. Arról is beszélt, hogy pártja az egészségbiztosítási törvényt korrigálni akarja, de lényeges pontjait fenntartják.

Az volna a legkívánatosabb az ország számára, ha az SZDSZ-szel egy új politikai szakaszt lennénk képesek kezdeni – mondta az MSZP alelnöke a szocialista frakció ülése után távozóban. Kiss Péter szerint a kormányfő helyesen teszi, hogy erről nem kíván tárgyalások nélkül lemondani. A miniszter úgy vélte, az SZDSZ politikusainak is felelőssége, hogy stabil kormányzás legyen, és „ne maradjanak a levegőben” az elmúlt két év változásai.

Tartalami megoldást szeretnének

Arra a felvetésre, hogy más kormányfővel folytatnák-e az SZDSZ-szel a koalíciót, Kiss Péter azt mondta: „a stabil kormányzáshoz nem a miniszterelnök-cserén keresztül vezet az út”.

Az alelnök inkább tartalmi megoldást szeretné, vagyis szerinte végig kell gondolni, mit kell tenni a következő években a változások konszolidálására, hogy azok, akiknek az érdekében történtek, beláthassák, hogy szükségesek voltak. A miniszter ugyanakkor a korrekciót is fontosnak tartotta, mivel a népszavazáson részt vevő hárommillió ember véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni.

A legnagyobb hibát az egyeztetés hiányában látják

Pártja az egészségbiztosítási törvényt módosító javaslatukról széleskörű társadalmi egyeztetést folytatna. A szocialisták úgy látják, hogy a törvénnyel kapcsolatos legnagyobb hiba az volt, hogy a társadalommal nem egyeztettek róla, „”szinte rajtaütésszerűen ismerhették csak meg az emberek, illetve a szakmai csoportok is”. Ugyanezt a hibát még egyszer nem szeretnék elkövetni.

A kancelláriaminiszter az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény visszavonását firtató kérdésre közölte: technikai kérdés, hogy visszavonják-e a jogszabályt és úgy terjesztenek be újat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik