Belföld

Gyurcsány: megmutatta magát a magyar antifasizmus

Végre azok voltak többen, akik határozottan és világosan azt mondták, elegük van a radikálisokból, a megfélemlítésből, abból, hogy egy hangos kisebbség bemocskolja normális nemzeti érzelmeinket – írta internetes naplójában.

Gyurcsány Ferenc szerint a hétfői flashmob elleni tüntetéssel végre újra megmutatta magát a magyar antifasizmus, amiért hálás. Nem szokványos helyzet állt elő, hogy néhányan azok közül, „akiknek régóta elegük van már a szélsőségesek grasszálásából”, ellentüntetést szerveztek – hangsúlyozta.

Akik ott voltak – köztük több politikus is – nevükön nevezték a jelenségeket, egyértelmű, világos „nácik haza!” felszólítást skandáltak, amit a szélsőségesek nem kértek ki maguknak, hanem azt válaszolták, hogy itthon vannak – írta a blogjában.

„Végre újra megmutatta magát a magyar antifasizmus is. A radikalizmussal szemben fellépő demokratikus sokaság egy csoportja nem félt felvenni a kesztyűt, nem hezitált, hanem odament és kiállt elveiért” – fejtette ki a miniszterelnök, hozzátéve, nagyon hálás ezeknek az embereknek. „Sokak, sokunk hitét erősítették, hogy vannak, akik megküzdenek. Köszönöm, hogy ilyenek voltak!” – olvasható a kormányfő blogjában.

A flashmob elleni tüntetést többek között egy XIII. kerületi fideszes képviselő szervezte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik