Belföld

Felkészültek a BKV-sztrájkra a rendőrök és a taxisok

A taxis társaságokhoz az átlagosnál jóval nagyobb számú előrendelés érkezett, a cégek várhatóan csaknem összes autójukat és sofőrjüket csatasorba állítják a hétfőn üzemkezdettől tervezett BKV-sztrájk idején; a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szintén nagyobb létszámmal segíti majd a csomópontokban a közlekedési káosz elkerülését.

Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese elmondta: ha leáll a tömegközlekedés, a rendőrök emelt létszámban lesznek jelen a csomópontoknál, valamint a ki- és bevezető útszakaszoknál. Mint hozzátette: mindent megtesznek majd a helyzet normalizálása érdekében, forgalomirányítással, tereléssel is segítik a dugók elkerülését.

Ha a helyzet úgy kívánja, akkor egyes útszakaszokon a rendőrök a buszsávban is engedélyezhetik az autósok közlekedését, a BKV-sztrájk azonban nem ad automatikus felhatalmazást az autósoknak, hogy folyamatos haladásra használhassák a buszsávokat – hívta fel a figyelmet az ügyeletes.

Aki él és mozog

Barakka Gáborné, a mintegy hatszáz autóval dolgozó 6X6 taxi nappalos műszakvezetője elmondta: a sofőrök fele-fele arányban dolgoznak nappal, illetve éjszaka, hétfőn azonban “aki él és mozog” szállítani fogja az utasokat, és a központban is erősített szolgálat várja az utasok hívásait.

Hozzátette: tisztán érzékelhető az előrendelések számának nagyarányú növekedése.

Várhatóan vasárnap éjszaka kevesebb taxi lesz kint, a sofőrök hétfőre tartalékolják erejüket, és már hajnali 3-4 órától nagyobb számban lesznek az utcán – jegyezte meg.

Szilveszteri forgalom

A csaknem 450 autóval dolgozó Tele5 taxinál szintén azt jelezték, hogy már vasárnap délben az átlagos hétfői előrendelés duplája érkezett be, a nagy rohamot a délutáni-esti órákra várják.

A Taxi 2000 munkatársa a szilveszteri forgalomhoz hasonlította az utasok által hétfőre jelzett taxi-igényt.

Szilveszter Albert elmondta, a maximális autószámmal, mintegy ötszáz járművel készülnek a sztrájk napjára, és már vasárnap kora délután az átlagos előrendelések 6-8-szorosát érzékelik.

A BKV Zrt. vezetése és a szakszervezet képviselői vasárnap délután négy órakor újra tárgyalóasztalhoz ülnek, miután szombaton sem tudtak megegyezni.

Ha vasárnap sem sikerül megállapodásra jutni, hétfőn üzemkezdettől 13 óráig mintegy száz, az éjszakai menetrend szerint közlekedő autóbusz bonyolítaná a főváros forgalmát. A Metró, a HÉV, a trolibusz és a villamos egyáltalán nem közlekedne a sztrájk idején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik