Belföld

Egy év után új irodát kap a Fővárosi Cigány Önkormányzat

A Fővárosi Cigány Önkormányzat (FCÖ) a jövő héten beköltözhet új irodájába, amelynek kulcsait néhány napja vette át a képviselő-testület elnöke.

Az FCÖ egy éven át iroda nélkül volt kénytelen dolgozni, mivel a számára kijelölt helyiség átminősítéséhez a lakóépület társasházának közgyűlése nem járult hozzá; az ügyben a kisebbségi ombudsman is vizsgálatot indított.

A Fővárosi Cigány Önkormányzat tavaly március 20-án alakult meg. A kisebbségi törvény szerint a fővárosi kisebbségi önkormányzatok működési feltételeit a Fővárosi Önkormányzatnak kell biztosítania.

A Főpolgármesteri Hivatal vállalkozási és vagyonkezelési ügyosztálya szeptember elején kérelmezte is a Józsefvárosi Önkormányzat polgármesteri hivatalának jogi osztályán, hogy a Szilágyi utca 5. szám alatti egykori tüdőgondozó helyiségét irodává minősítse át.

A lakók nyugalma

A kérelmet a kerületi önkormányzat illetékes osztálya október végén elutasította, mert az említett társasház közgyűlése az egykori tüdőgondozó helyiségének irodává minősítéséhez nem járult hozzá. A döntést azzal indokolták, hogy az iroda létrehozása “a lakóközösség nyugalmát, öregek, gyerekek szociális, biztonsági érzését negatív irányban befolyásolná”.

A Főpolgármesteri Hivatal az ügyben a közigazgatási hivatalhoz fordult, amely új eljárásra kötelezte az elsőfokú építésügyi hatóságot.

Ombudsmani vizsgálat

Kállai Ernő kisebbségi ombudsman a múlt hónap elején arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy az FCÖ elnöke panasszal fordult a hivatalához, amiért a törvény szerint előírt közgyűléseket “szívességi alapon”, csak kerületi kisebbségi önkormányzati irodákban, a megbeszéléseket pedig sokszor saját lakásán tudják megtartani.

Az országgyűlési biztos szerint a társasház közgyűlésének határozata “a joggal való visszaélés körébe tartozik”, ezért arra kérte Demszky Gábor főpolgármestert, hogy soron kívül vizsgálja meg a helyzetet, és mérje fel, milyen más helyiség bocsátható a becslések szerint mintegy százezres létszámú fővárosi roma közösség képviseletére választott önkormányzat rendelkezésére.

Megvannak a kulcsok

Makai István, az FCÖ elnöke elmondta, hogy a VIII. kerületi egykori tüdőgondozó helyiség irodává történő átminősítése megtörtént, a Fővárosi Önkormányzat azt felújította, s a kulcsokat a héten át is vette. Az FCÖ irodáját hivatalosan április 22-én avatják fel – fűzte hozzá.

A roma vezető közlése szerint az irodabútorok egy részét különféle adományokból és más felajánlásokból szerzik be, míg a működéshez szükséges technikai eszközök egy részét az Egyesült Államok nagykövetsége adományozza a roma érdekképviselet számára.

Makai István elmondta azt is: még február elején együttműködési megállapodást kötöttek a Közép-magyarországi Regionális Munkaügyi Központtal egy intézményesített rendszer kiépítésére, hogy a budapesti romák foglalkoztatását, szakképzését elősegítsék. Az iroda munkatársait is közhasznú munka keretében kívánják foglalkoztatni, ezért várják a jelentkezőket – tette hozá az FCÖ elnöke.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik