Belföld

Tölgyessy: sok a rossz forgatókönyv

Csak a kormányfőcsere oldhatja meg a koalíciós válságot – véli Tölgyessy Péter alkotmányjogász, politológus. A volt SZDSZ-elnök majd fideszes képviselő szerint az ország nem alkalmas a kisebbségi kormányzásra, a Fidesz esetleges kétharmados parlamenti többsége egy új választás után pedig életveszélyes lenne.

“Lehetetlen megmondani, hogy mi fog történni, nagyon sok forgatókönyvet el lehet mondani, de szinte csak rossz forgatókönyv van. Egyetlen egy erős van: egy új miniszterelnök” – jelentette ki Tölgyessy Péter a Deák Ferenc Közéleti Klub rendezvényén a távirati iroda tudósítójának.

Minél hamarabb cselekvőképes kormány kellene, jobb lenne még idén túlesni valamiféle új választáson – hangsúlyozta a szakértő, aki korábban az SZDSZ elnöke, majd nyolc évig a Fidesz országgyűlési képviselője is volt.

Gyurcsánnyal nem megy

Tölgyessy Péter szerint a miniszterelnöknek most azt kellene mondania az SZDSZ-nek, hogy két-három hétig még tárgyaljanak, ha pedig ez eredménytelen, akkor be kellene adnia a lemondását. Ez volt a helyzet legutóbb Olaszországban – mutatott rá.

Az SZDSZ most elég elkötelezettnek tűnik, csak akkor változtathatna a véleményén, ha más lenne a miniszterelnök – jegyezte meg, utalva arra is, hogy az azonban már biztos, hogy az SZDSZ nem fog együttműködni a jobboldali ellenzékkel.

Az ország nem alkalmas a kisebbségi kormányzásra

Tölgyessy Péter kiemelte: a kormány elvesztette többségét, véglegesen és világosan, amire a rendszerváltás óta nem volt még példa. “A koalíció először ráhozta a válságot a családokra, aztán a gazdaságra, végül a politikára” – hangsúlyozta. Az országnak olyan kormányra van szüksége, aminek egyértelmű a legitimációja – tette hozzá.

Tölgyessy Péter szerint nem működhet tartósan egy kisebbségi kormány jelenleg Magyarországon. “Egy nagyon kivérzett kormánytöbbség van, egy nagyon erős ellenzékkel, ami nem kedvez a kisebbségi kormányzásnak” – emelte ki. A kisebbségi kormányzás olyan országban működhet jól, ahol elégedettség és béke van, az állampolgárok nem érzik a kormányzást. Olyan országban, ahol kétpólusú a berendezkedés, és nagy az elégedetlenség, ott nem működik az ilyen modell – tette hozzá.

Életveszélyes a kétharmados többség

Tölgyessy Péter szerint az MDF ebben a helyzetben nem mentheti meg Gyurcsány Ferencet. Ha ezt megtenné, akkor teljesen ellehetetlenülne a már amúgy is meggyengült párt – mondta a szakember.

Ugyanakkor a Fidesznek is nagyon nehéz lesz megmozdulni ebben a helyzetben, mert fel kell készíteni az országot az áldozatok meghozatalára. Az pedig “életveszélyes” dolog volna, ha kétharmados többséget szerezne egy párt a választásokon – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik