Belföld

Egyetért az öt párt a zavargások elleni fellépésről

Egyetértés van a parlamenti pártok között, hogy szükséges a törvények módosítása az utcai rendzavarások elleni hatékonyabb fellépés érdekében - mondta Bárándy Gergely, az MSZP országgyűlési képviselője.

Az ebben a témakörben tartott ötpárti megbeszélésen a gyülekezési törvény, a büntető törvénykönyv (Btk.) és a szabálysértési törvény módosítása került szóba – közölte a politikus. Hozzátette: a megbeszélésen arról egyeztettek, miként lehetne hatékonyabban fellépni az utcai rendzavarókkal szemben, illetve hogyan lehet a gyülekezési törvényt módosítani, hogy minél inkább lehetővé tegye a véleménynyilvánítás szabadságát.

Bárándy Gergely elmondta, szó volt a rendőrségi jogalkalmazás felülvizsgálatáról, a demonstrációk engedélyezéséről, az azzal kapcsolatos fellépésről, igazoltatásról, oszlatásról. Az MSZP-s politikus elmondta: mindenki egyetértett abban, hogy mivel alapvető jogokat szabályozó törvényekről van szó, kellő mértéktartással kell az ügyhöz hozzáállni. Megjegyezte: alkotmányos megoldással, ötpárti közös törvényjavaslattal szeretnének előállni.

Kérdésre elmondta, hogy az általa benyújtott Btk.-módosítás és Rogán Antal fideszes képviselő indítványa is szóba fog kerülni az egyeztetéseken. Március közepén a garázdaság minősített eseteinek módosítását javasolta Bárándy Gergely, aki szerint javaslata kiegészíti Rogán Antalnak (Fidesz) a rendezvénytől való eltiltásra vonatkozó kezdeményezését. Mindkét javaslat a Btk.-t módosítaná. Bárándy Gergely közölte: ezen az első megbeszélésen az alapvető irányokat szerették volna meghatározni, és ez sikerült is.

Az egyeztetésen a Fideszt Répássy Róbert, a KDNP-t Rubovszky György, az SZDSZ-t Hankó Faragó Miklós és az MDF-et Hock Zoltán képviselte. Az ötpárti egyeztetés két hét múlva folytatódik, amelyre meghívják az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium szakértőit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik