Belföld

Demszky: a Gellért téri megállóval csúsznak

Demszky Gábor sem tud igazságot tenni a négyes metró Fővám téri megállójának építése körüli ügyekben. Az állandó csúszásokra nem adott magyarázatot, ám az már biztos, hogy a Gellért téri megálló építésével késnek majd. A főpolgármester a négyes metró alagútjában utazott, közben válaszolt lapunk néhány kérdésére.

Sokszor a hatóságokat is felkészületlenül éri a beadott engedélykérelmek száma és tartalma – mondta Demszky Gábor meglepően bocsánatkérő hangnemben az engedélyek kiadásának lassúságáról, amelyek néha hétköznapi fejjel meglehetősen hosszú időre nyújtják el a négyes metró építését. Az építők körében ugyanakkor már évek óta tartja magát az a pletyka, hogy a különböző hivatalok elsősorban saját fontosságukat és hosszútávú fennmaradásuk biztosítása miatt halogatják egészen a törvényi határidők végéig az engedélyek kiadását.

A Fővám téri állomás építésével kapcsolatban a liberális városatya kijelentette: nincs egyetlen igazság, és ő nem is tud igazságot tenni, így még nincs arról döntés, hogy a Fővám téri állomást milyen technológiával építik meg. (A vita igazából arról folyik, hogy a talajvíz milyen gyorsan folyik: ha lassú, akkor megfagyasztják a talajt, és azt bányásszák ki, ha gyorsan, akkor mesterséges szigetet építenek, és felülről építik. Olti Ferenc, a BKV metróépítésért felelős vezérigazgató-helyettese szerint akár ragasztásos eljárással is lehet: ekkor a talajt egy többkomponensű ragasztó befecskendezésével szilárdítják meg, és ezt a szilárd kőzetet már meg tudják fúrni a szakemberek.)

Annyi azonban bizonyos, hogy az állomást továbbra is a Hídépítő fogja építeni – mondta a főpolgármester. Demszky Gábor az építés ütemével kapcsolatban azt is kijelentette, hogy a Szent Gellért téri állomás építése már biztosan késni fog.

A metró várható gazdasági hatásairól szólva kijelentette, hogy a tervek szerint naponta 474 ezer utas használja majd a négyes vonalat, ez egy kicsivel kevesebb, mint a kettes vonalé. A külső hatások közül pedig azt hangsúlyozta, hogy a metró vonzáskörzetében megnő az ingatlanok értéke, ami elsősorban a lerobbant nyolcadik kerületi ingatlanok tulajdonosait érinti kedvezően.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik