Belföld

Gyurcsány: nem lesz béna kacsa a kabinet

Gyurcsány Ferenc szerint kisebbségi kormányzás esetén sem lesz a kabinetje „béna kacsa": aktív, cselekvő politikát folytatnak majd, sok jó kezdeményezéssel.

Tartani fogják a kormányprogramot és a konvergenciaprogramot is – hangsúlyozta a kormányfőa köztévé Napkelte című műsorában. Elképzelése szerint a kormányon belüli egyeztetések egy része kikerül a parlamentbe: azokat korábban kezdik, és több egyeztetés lesz valamennyi ellenzéki párttal – köztük az SZDSZ-szel is – a tervezett törvényjavaslatokról. A szakmai kérdésekben az elmúlt években is sokszor szavaztak együtt a kormánypártok és az ellenzék, az MDF pedig a reformtörvények egy részét is támogatta.

A kormányfő megerősítette, hogy a koalíciós egyeztetésen Kóka János egyértelművé tette, semmiképpen nem maradnak a koalícióban. Az SZDSZ akkor is kilépett volna, ha az MSZP kezdeményezi a pénztártörvény módosítását az Országgyűlésben – tette hozzá. „Az első perctől azt mondom, hogy ebben személyes érdekeim nincsenek. „Gyurcsány Ferencnek azt kell tennie, ami a kormányzás érdeke. Ha a kormányzásnak az az érdeke, hogy a miniszterelnök maradjon, amiről a kormánypártok dönthetnek, akkor marad, ha nem, akkor menni kell” – fogalmazott.

A kormányfő kitért arra: társadalmilag és politikailag is egyensúlyt kell találni, mert az emberek elfáradtak, lassabb tempót szeretnének. „Reformpolitika kell, de felelős reformpolitika” – hangoztatta a miniszterelnök, aki úgy látja: a hegyre fel lehet menni szemben a gerinccel, de arra nem sokan követik őket, de meg lehet próbálni ugyanezt körben, a szerpentinen is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik