Belföld

Gulyás: idő előtti az SZDSZ kilépéséről beszélni

Az SZDSZ nem gondolkozik a koalícióból való kilépésen, de előállítható olyan helyzet is - mondta Gulyás József, az SZDSZ országos tanácsának elnöke a Kossuth Rádióban. A párt tegnap jelezte, nem fogadják el a kormányfő javaslatát.

Idő előtti azzal a kérdéssel foglalkozni, hogy egy kisebbségi kormányt támogatna-e kívülről az SZDSZ, vagyis pártja nem üzent hadat. Gulyás József ugyanakkor hangsúlyozta, a frakciót nem lehet leszalámizni. A párt tegnap jelezte, nem fogadják el a kormányfő javaslatát olvasható a Kossuth Rádió honlapján.

Gulyás József szerint ebben a kényes helyzetben politikailag nem volt szerencsés lépés a kormányfőtől, hogy lényegében egyeztetés nélkül állítaná fel Horváth Ágnes egészségügyi minisztert. Szerinte Horváth Ágnes ugyanolyan szimbolikus alakja a reformnak, mint Gyurcsány Ferenc. Az SZDSZ általában nagyon megértő, ugyanakkor most egy nagyon erős lépéssel találtuk szembe magunkat, amelyet nem előzött meg érdemi egyeztetés. A miniszterelnök beszéde alapján vélhetően tegnap reggel hívta fel Kóka János SZDSZ elnököt, és Horváth Ágnest, hogy közölje szándékát.

A kormányfő szombat délután javasolta, jelöljenek új egészségügyi minisztert, és kérte, az SZDSZ viszonyuljon megértéssel és elfogadással az MSZP kéréséhez.

Gulyás József szerint elsősorban nem személyi, hanem tartalmi kérdésről van szó, a reformok és a közös kormányzás alapkérdéseiről: “Szerintünk nem előállított helyzetekre, hanem érdemi egyeztetésre van szükség a folytatást illetően. A kormányzati ciklus felénél járunk, értékelni kívánatos, hogy mi az, amit a kormányprogrammal összhangban végrehajtottunk, és mi az, amit szintén a kormányprogrammal a közösen elfogadott egyeztetéseink alapján végre tudunk, végre kívánunk hajtani”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik