Belföld

Hajléktalan gyerekeket molesztált a homoszexuális exrendőr

S. T. felkutatta a hajléktalan gyermekeket, akik pénzért homoszexuális szolgáltatást nyújtottak - írja a Magyar Nemzet.

Vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást és a székesfehérvári, illetve a fővárosi ügyészségre küldte az iratokat a gárdonyi és a budapesti rendőrség S. T. és társai ügyében, akiket megrontással, kerítéssel, tiltott pornográf felvételek készítésével és tartásával gyanúsítanak. A fő gyanúsított a rendőrség előnyugdíját élvezi, civilként pedig a fővárosi és a szigetszentmiklósi kézilabdások utánpótlásáért felelt.

Az egykori szigetszentmiklósi rendőr “saját szórakoztatására” állami gondozott, csellengő, hajléktalan gyermekeket kutattatott fel, akik pénzért homoszexuális szolgáltatást nyújtottak. A gárdonyi ügyről a kapitányság vezetőjétől, Sági Jánostól a lap megtudta: az előzetes letartóztatásban lévő S. T. az adatok szerint 2006 novembere és 2007 júniusa között pénzt adott fiatalkorúaknak arra, hogy martonvásári és környéki fiatal fiúkat szexuális kapcsolat létesítésére vegyenek rá.

A pedofil bűncselekményekkel gyanúsított férfi húsz évig dolgozott a szigetszentmiklósi rendőrség munkatársaként – írta a Magyar Nemzet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik