Belföld

Gyurcsány-Orbán csörte volt a Parlamentben

Végighallgatta egymást az Országgyűlésben Orbán Viktor és Gyurcsány Ferenc: Orbán az őszödi beszédet idézte Gyurcsánynak, mire a miniszterelnök elmondta, miért berzenkedik a Fidesz elnökétől. Semjén Zsolt hozzászólásában úgy vélte, Gyurcsány és „magyarul beszélő kormánya” már nem mondhatja ki a haza szót a Parlamentben.

Az őszödi beszéd legismertebb mondataira emlékeztetve Orbán Viktor elmondta: a népszavazást a beszéd nyilvánosságra kerülése után kezdeményezték a hazugság politikája ellen. A Fidesz elnöke – aki most frakcióvezető-helyettesként kapott szót napirend előtt – az önbecsülés napjának nevezte március 9-ét, amikor is nemzedéki összefogás jött létre idősek és fiatalok között, szövetség gazdagok és szegények között.

Orbán Viktor vasárnap esti beszédének lényeges elemeit elismételve elmondta: a választók más irányt szabtak az országnak, kinyilvánították, hogy a pénzbehajtás nem reform. A Fidesz elnöke szerint a szavazással Magyarország nyert, és a kormánypártok veszítettek. Orbán Viktor megismételte: új egészségügyi rendszert kell alkotni.

Nyolc méterre megközelítették egymást (Fotó: MTI)

Nyolc méterre megközelítették egymást (Fotó: MTI)

Tisztelt frakcióvezető-helyettes úr, a 10 évvel ezelőtti Orbán Viktorral sokkal jobban egyet tudok érteni, mint a mostanival – kezdte a napirend előtti felszólalásra adott válaszát Gyurcsány Ferenc. A kormányfő elmondta: az őszödi beszédből nem ismerhető meg az MSZP valódi szándéka.

Gyurcsány felidézte, hogy a 2002-es választás után Orbán Viktor azt közölte, hogy a „haza nem lehet ellenzékben”, most pedig azt mondta, hogy a haza győzött a népszavazáson; „Berzenkedem attól, hogy valaki magát a hazával azonosítja” – mondta Gyurcsány.

Orbán udvarlása a népnek hamis, azt az illúziót kelti, hogy kevesebbet fizetve több is kapható – vélte a kormányfő, aki az 1992-es és az 1998-as Orbán Viktort bátor polgári demokratának nevezte, a mostanit pedig plebejusnak.

Akkor hibáztam, amikor nem volt bátorságom elmondani az országnak, hogy több erőfeszítésre van szükség – zárta beszédét egy önkritikus gondolattal a kormányfő.

Semjén Zsolt, a KDNP elnöke szintén napirend előtt, részben Orbán Viktor helyett válaszolva a miniszterelnöknek azt mondta: „Gyurcsány Ferenc és a magyarul beszélő kormánya ezentúl nem ejtheti ki a haza szót a Parlamentben”. Válaszában Hiller István kultuszminiszter bocsánatkérése szólította Semjént a szerinte súlyosan kirekesztő, a kereszténydemokráciához méltatlan mondatai miatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik