Belföld

Három helyen ünnepel majd Gyurcsány

Gyurcsány Ferenc március 15-én a nemzeti lobogó felvonásán, a Kossuth-emlékmű koszorúzásán, és a Művészetek Palotájában tartandó ünnepi díszelőadáson vesz részt hivatalosan; utóbbin beszédet is tart - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.

Hivatalos minőségükben ugyanezeken a programokon vesznek részt a közjogi méltóságok és az állami protokoll tagjai is.

A szóvivő egyelőre nem tudta megmondani, hogy a Múzeumkertben lesz-e kormányzati szónok. Budai Bernadett tájékoztatása szerint a március 15-i programok megtervezésekor két szempontot vettek figyelembe: azt, hogy az ünnepség méltó legyen az 1848-as forradalom és szabadságharc 160. évfordulójához, másrészt minden korosztály számára kínáljanak programot.

A hagyományoktól eltérően az idei a nemzeti ünnepi programok nem korlátozódnak egy napra, hiszen március 10. és 30. között zajlik “Az én márciusom” elnevezésű rendezvénysorozat. Ennek keretében nyolc programmal emlékezik meg a kormány a forradalom és szabadságharc eseményeiről.

A kormányszóvivő közölte: idén a korábbi éveknél kevesebb protokolláris esemény és több családi program lesz március 15-én. A programok között említette, hogy 14-én és 15-én történelmi hangoskiállítást tartanak öt belvárosi metróállomáson, ahol a forradalom történeteit és korabeli zenéket hallgathatnak az arra járók. “100féle Erdély” címmel óriásfotó kiállítás is lesz, ezen két hét alatt magyar, román és romániai magyar fotóművészek száz munkája lesz látható a Szabadság téren.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik