Az incidens még vasárnap történt a helyi művelődési házban, ahol a büfében egy hétfős társaságba belekötött egy később érkező 15 fős csoport. Szóváltásba keveredtek, majd egymásnak estek. A többséghez újabb erősítés érkezett, akik már kapákkal, kaszákkal felszerelkezve vetették bele magukat a küzdelembe. Ennek során hárman súlyos, ketten könnyebb sérülést szenvedtek.
A készenlétiek is kivonultak
Időközben a helyszínre érkezett a nagykátai rendőrkapitányság járőre, de mivel nem bírták szétválasztani a verekedőket, további erősítést kértek, így csatlakozott hozzájuk a készenléti rendőrség néhány embere is. Végül együttes erővel sikerült lecsitítani a kedélyeket – közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.
A három súlyos sérültet Budapestre, a Péterffy Sándor utcai kórházba szállították, egyiküket combsérüléssel meg is műtötték. A büfében keletkezett kár előzetes becslések szerint eléri az egymillió forintot.
Automatán vitáztak össze
A résztvevők elmondása szerint a verekedés azért robbant ki, mert a hétfős társaság egyik tagja – mint biztonsági őr – néhány nappal korábban rendre utasította a másik társasághoz tartozó fiatalembert, mert az a helyi kocsmában megrugdosott egy pénznyerő automatát.
Csoportos garázdaságért, illetve súlyos testi sértésért akár három év börtönbüntetés is kiszabható az ügyben.