Belföld

Előzetesben a Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezetője

Megváltoztatta az elsőfokú bíróság döntését és előzetes letartóztatásba helyezte a Fővárosi Bíróság a terézvárosi vagyonkezelő vesztegetéssel gyanúsított vezetőjét csütörtökön.

A másodfokú bíróság szerdán megváltoztatta a Pesti Központi Kerületi Bíróság által első fokon hozott határozatot és K. P. gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte, J. K. gyanúsítottal szemben házi őrizetet rendelt el. A bíróság azzal indokolta döntését, hogy a gyanúsítottak esetében fennáll az eljárás meghiúsításának, megakadályozásának veszélye.

Az önkormányzat száz százalékos tulajdonában lévő vagyonkezelő cégének igazgatóját gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által elkövetett vesztegetéssel, egy másik személyt pedig ugyanennek a bűncselekménynek a bűnsegédi alakzatával gyanúsítja a Nemzeti Nyomozó Iroda.

A Terézvárosi Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgatóját az igazgatótanácsi ülésről vitték el a rendőrök január 23-án. A férfit egy nagy értékű ingatlan eladásával kapcsolatos vesztegetési ügyben hallgatták ki gyanúsítottként.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.