Belföld

A Fidesz feloszlatná a terézvárosi képviselő-testületet

Terézváros képviselő-testületének feloszlatását kezdeményezi a Fidesz kerületi szervezete - közölte Illés Zoltán, a párt VI. kerületi elnöke és Hassay Zsófia, a Fidesz kerületi frakcióvezetője.

Az ellenzéki párt szerint a sorozatos terézvárosi botrányok indokolják a
képviselő-testület feloszlatását, és új választások kiírását. Hassay Zsófia
elmondta: a VI. kerületben súlyos politikai, gazdasági és morális válság van; „botrányoktól hangos a kerület”.

A kerületi Fidesz ezért nyílt levélben fordul Verók István (MSZP)
polgármesterhez, hogy a képviselő-testület oszlassa fel magát. Hassay Zsófia
hozzátette: igyekeznek meggyőzni a kerület MDF-es képviselőjét, valamint a
koalíciós képviselőket, hogy szavazzák meg a testület feloszlatását. Illés
Zoltán szerint „ez mindnyájunk érdeke”.

Verók István a Fidesz kezdeményezését – érdekes módon még annak bejelentése
előtt fél órával – zavarkeltésnek nevezte. A polgármester a sajtónak kiosztott
dokumentumokkal igazolta, hogy – ellentétben a Magyar Hírlap című napilap
hétfői számában megjelentekkel – nem pályáztatás nélkül adta el a kerület
néhány nagy értékű ingatlanát.

Verók István – aki megjelent a Fidesz sajtótájékoztatóján is – közölte: a
képviselő-testület várhatóan nem veszi napirendre a feloszlatás kérdését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik