Az egészségbiztosítási törvényhez kapcsolódó tizenegy módosító indítványról tárgyalt a szocialista frakció az évadnyitó ülésén. A FigyelőNet által megkérdezett szakértők szerint egyik módosítás sem érdemi.
Felügyelhet, aki fizet
Tukacs István, szocialista országgyűlési képviselő, a frakció költségvetési munkacsoportját képviselő politikus az ülés előtt közölte: két javaslat különösen fontos a törvény előkészítésében.
Dönteni mennek (Fotó: MTI)
Az egyik rögzíti a járulékfizetők beemelését a pénztári rendszerbe, képviseletet kapnának a felügyelő bizottságokban, illetve a felügyeleti tanácsban. Tukacs István a másik érdemi módosításként említette, hogy a nagy értékű beavatkozásokat, amelyeket a pénztári rendszer nem képes finanszírozni, az országos kockázatközösségi alapból finanszírozzák majd.
Egy pozitívum
Kaló Zoltán, egészségügyi közgazdász szerint az új javaslatokból egyedül az értékelhető pozitívumként, hogy a járulékfizetők bekerülnek a felügyelő bizottságokba.
A másik szocialista módosítás Kaló szerint nem újdonság, ugyanis a magas költségű beavatkozások finanszírozása az országos kockázatközösségi alapból (oka) eddig is benne volt a törvényben. „Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy egy biztosító nem mehet azért tönkre, mert van mondjuk tíz szívtranszplantált betege” – tette hozzá Kaló.
Semmi érdemi
Sinkó Eszter, az Egészségügyi Menedzserképző Központ munkatársa úgy látja, hogy a szocialisták érdemben nem reagáltak Sólyom László köztársasági elnök a törvénnyel kapcsolatos aggályaira.
„Az MSZP vélhetően a szakszervezeteket akarja leszerelni ezekkel a módosító indítványokkal. Meg szükségük is van valamire, amivel kiállhatnak az Országos Érdekegyeztető Tanács elé” – vélekedett Sinkó Eszter.
Szerinte a módosító indítványok legnagyobb hozadéka az lenne, ha nyilvánosságra hoznák, hogy milyen beavatkozások kerülnek a kockázatközösségi alapból finanszírozottak körébe.
Lapunk úgy tudja, Tóth Károly nem nyújtotta be újra a vizitdíj eltörlését szorgalmazó javaslatát. Karsai József képviselő az ülésen jelezte: kérni fogja felmentését a zárószavazás alól.