A tűz egy nyolcemeletes épület hetedik emeleti lakásában ütött ki. A
két sérült füstmérgezést kapott, másik két embert jelenleg a mentősök
vizsgálják – közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltóság szóvivője.
Az oltást nehezítette, hogy a kigyulladt lakás
ajtaja előtt biztonsági rács volt, azt el kellett távolítani, és addig
csak a szomszédos erkélyről tudták locsolni a lángokat – tette hozzá a szóvivő. A tüzet végül sikerült megfékezni, ám a kiégett, hetedik emeleti lakásban egy holttestre bukkantak, azonosítása még tart.
Egy halálos áldozata, egy súlyos és egy könnyű sérültje van a tűzesetnek (fotó: MTI)
A gázművek jelenleg próbálja elzárni a gázt, mert feltehetően egy gázcső is sérült és annak a tüze ég, a csövet jelenleg hűtik.