Belföld

Júliustól lesznek új szabályai az otthonszülésnek

Folytatná az otthonszüléssel kapcsolatos egyeztetéseket az Egészségügyi Minisztérium. A tárca csak júliustól léptetné hatályba a kórházon kívüli szülést szabályozó rendeleteket, hogy előkészíthessék az ahhoz szükséges megfelelő képzést és a vizsgát biztosító tanfolyamot.

Önálló képviselői indítványt nyújt be februárban az SZDSZ az otthonszülés törvényi hátterének megteremtéséért – mondta el Gusztos Péter, a párt frakcióvezető-helyettese.

A politikus közölte: a frakciótársával, Béki Gabriellával közösen jegyzett indítvány módosítaná az egészségügyi és az egészségbiztosítási törvényt. Az előbbibe az anya önrendelkezési joga kerülne be, az utóbbi az otthonszülés társadalombiztosítás általi finanszírozását tenné lehetővé.

Háromszintű szabályozás

Horváth Ágnes tárcavezető elmondta: július 1-jével lépnek hatályba az otthonszülés szabályai. Háromszintű – törvényi, kormány-, illetve miniszteri rendeleti – szabályozásra van szükség a kérdésben – tette hozzá.

Életszerű szabályozásra törekszik a tárca, amely “nem tartalmaz teljesen felesleges és végrehajthatatlan, szigorú megkötéseket, ugyanakkor a biztonság terhére nem tehetünk kompromisszumokat” – fogalmazott.

Az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképző Intézet elkezdte kidolgozni azt a képzési tematikát, amelynek alapján a kórházon kívüli szülésnél segédkezőket oktatják, ezek a képzések márciusban elindulhatnak – mondta Horváth Ágnes.

Ötéves gyakorlat kell

Elmondta: egy évig szakorvos jelenléte kötelező lesz az otthonszülésnél, de – a korábbi elképzelésektől eltérően – nem tíz, hanem ötéves szakmai gyakorlatra lesz szükség. Addig, amíg a jogi helyzet nem rendeződik, arra kért mindenkit, tartsa be a szakmai ajánlásokat a kórházon kívüli szülésnél.

Az otthonszülés jogi hátterének rendezése tavaly novemberben kezdődött a tárcánál. A javaslatok mindenekelőtt a szülő nő és gyermeke biztonságát tartják szem előtt úgy, hogy az anyának megadják a választás lehetőségét és egyben meghatározzák a szülésnél segédkezők felelősségi kompetenciáit.

Az anya választ

Az elképzelés szerint az anya választhat majd, hogy szülésznő vagy szülész-nőgyógyász szakorvos legyen jelen gyermeke világra jötténél, illetve a kórházat értesíteni kell arról, hogy a szülés megindult.

A kormányrendelet határozza majd meg az intézményen kívüli szülés részletes szabályait. Ebben a rendeletben szerepel majd, hogy kik és milyen képesítéssel vezethetnek le otthon szülést. A miniszteri rendelet pedig a megfelelő szakmai feltételeket rögzíti, vagyis azt, hogy milyen esetekben engedélyezhető a kórházon kívüli szülés, illetve azon eszközök listáját is tartalmazza majd, amelyek rendelkezésre kell hogy álljanak.

Tovább egyeztetnek

Horváth Ágnes elmondta: a jövő héten újabb egyeztetéseket tartanak az érintett szereplőkkel az otthon szülés feltételeinek véglegesítéséről.

Tavaly az ősz folyamán több olyan eset is történt, amikor mentők segítségét kellett kérni otthonszülésekhez. Szeptemberben egy otthonszülés az újszülött halálával végződött, néhány nap múlva pedig kivérzett állapotban vittek be egy anyát a kórházba.

Magyarországon évente 500-600 gyerek jön a világra kórházon kívül. Az ügyben az ombudsman, a szakmai szervezetek, szakorvosok és civilek is megszólaltak a közelmúltban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik